Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Történelem, Fő utca 4. a Gesztenyéskertben

Már kora délután benépesült a Gesztenyéskert, a budapesti polgári körök kulturális - közéleti találkozójának helyszíne. Pécs, Zalaegerszeg és Nyíregyháza után Budapestre látogatott a "Történelem, Fő utca" elnevezésű rendezvénysorozat.


Dátum: 2003-08-21 00:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13834
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:00.484860, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezen a fő utcán kell mennünk nekünk magyaroknak, mind a 15 millióan

Rákay Philip műsorvezető miután köszöntötte a megjelenteket, a színpadra szólította Schmitt Pált, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség alelnökét.

A Történelem Fő utca közéleti fórum az együtt gondolkodó, hasonló értékek mentén élő emberek számára - mondta megnyitó beszédében Schmitt Pál, hozzátéve: ha a világnak is van fő utcája, annak végén béke és szolidaritás van. Az ország fő utcáját, az európaiságot és a kereszténységet Szent István jelölte ki.

- Ezen a fő utcán kell mennünk nekünk magyaroknak, mind a 15 millióan" - hívta fel a figyelmet a politikus.

A Szövetség alelnöke a közönség nagy egyetértésére talált, amikor arról beszélt, hogy a demokratikus állam polgárának nem csak a választások idején kell részt vállalnia a köz dolgaiból:

- Nekünk is meg kell határoznunk, hogy számunkra mi a helyes, mi a rossz, hova adjuk a szavazatunkat, amikor négyévente félve szavazunk valamilyen irányba - mondta az alelnök.

- Egy Szent István nap jó alkalom arra, hogy számvetést tegyünk: várjuk-e a következő négy évet, vagy válasszunk korábban" - fogalmazott a Fidesz alelnöke.

Azt ígértük, hogy több leszünk, mint egy párt és úgy érzem, jó úton járunk - jelentette ki a politikus. Elmondta, hogy a májusban újjáalakult Szövetség minden megmozdulása azt a célt szolgálja, hogy több legyen, mint egy párt. Jó úton járnak, hiszen a Szövetség tagozataiba ezrével lépnek be "a döntésüket előrehozó emberek".

Schmitt Pál végezetül részleteket olvasott fel a Fidesz május 17-i kongresszusán elfogadott alapítólevélből, üzeneteket, amelyekkel bárki könnyen azonosulhat.

A beszédet megelőzően és azt követően ifj. Csoóri Sándor és zenekara mutatta be nagysikerű műsorát, majd Gulyás Dénes lépett a mikrofonhoz, hogy elmondja az ünneppel kapcsolatos gondolatait. Ezután előadásában felcsendült a Bánk bán egy részlete.

Saárossy Kinga Szép Ernő Imádság című versét adta elő. Gyönyörű Mária-éneket hallhattak a jelen lévők Maczkó Mária előadásában.

A felszólalók többsége a magyarság sorskérdéseiről és a dicső múltról beszélt.

Szántai Lajos művelődéskutató a hagyományos történelemszemlélettel ellentétes véleményét fejtette ki a közönségnek. A jelennel kapcsolatban megjegyezte: az önmagunkra való találást próbálják elvenni a politikai életet meghatározó körök.

Az előadást Császár Angéla színművész szavalata követte.

Nagy taps fogadta Wittner Máriát, akivel Rákay Philip műsorvezető beszélgetett.

A kenyérszentelés ünnepi mozzanatait a Képmás munkatársa, Illésy Mátyás atya végezte egy Szent István-ének kíséretében, amit Maczkó Mária adott elő. Gergely Éva most a "Honvágy"- ról énekelt.

Gyümölcséről ismerjük meg a fát

A kenyérszentelés és a gyönyörű dalt követően Hende Csaba, a polgári körök koordinátora üdvözölte a megjelenteket.

- Ez a nap Szent István királyé, aki a honfoglalás után száz évvel megszervezte a második évezred modern magyar államát, amelynek gazdasági és katonai erejére jellemző, hogy sorozatban mért súlyos vereségeket a terjeszkedni próbáló német-római császárságra. Szellemi lelki sugárzását pedig jól mutatja, hogy az Árpád-ház huszonnégy boldogot és szentet adott Istennek és Európa különböző országainak - mondta Hende Csaba, a polgári körök koordinátora beszédében.

A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy az ünnep nem a hamis elandalodás, még kevésbé a hajdani nagylétünk feletti búsongás, hanem a becsületes számvetés, az erőgyűjtés és a helyes út kijelölésének ideje.

- Gyümölcséről ismerjük meg a fát; a jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rosszat - mondta Hende Csaba, majd hozzátette: itt és most, a budapesti polgári körök találkozóján először alaposan szemügyre kell vennünk a minket körülvevő világot ahhoz, hogy felelhessünk a "hogyan tovább" egyre sürgetőbb kérdésére.

A politikus emlékeztetett: hazánk néhány hónap múlva tagja lesz az Európai Uniónak, anélkül, hogy erre valóban felkészültnek mondhatná magát. A csatlakozás kilátástalan helyzetbe hozza a gazdákat, a határon túli magyaroknak újabban azt kell megtapasztalniuk, hogy a szinte koloncot, kínos terhet jelentenek a főváros számára. De a határainkon belül is a nemzeti megmaradás sorskérdéseivel kell szembenéznünk. A népességfogyás, a nemzeti műveltség hanyatlása, az iskolaügy válsága, az összeomlóban lévő egészségügyi rendszer gondjai mind megoldás után kiáltanak.

- Békeidőben még soha nem fordult elő, hogy nemzeti önazonosságunk és puszta létünk egyaránt veszélyben forog! Hajlamosak vagyunk mégis azt gondolni, hogy a minket sújtó legkeményebb csapást kormánynak hívják - jelentette ki Hende Csaba, majd hozzátette:

- Az előd oroszokkal az oldalán a pesti srácokra vadászott; a D-209-es brókerkormány feje románokkal az oldalán tőkésrécékre lövöldöz, ha éppen nem nyaral ötödször az idén. (...) Bízhatunk abban is, hogy a felelőtlen osztogatás forrásainak kimerülése, a sajnálatosan megtorpanó gazdaság, a meglóduló infláció, az adóprés meghúzása hamarosan ellensúlyozza majd a szoclib médiahuszárok hazug hozsannáit.

A polgári körök feladata: felismerve a globális problémákat, a lokális cselekvésre összpontosítsák erőiket a sokszor meddő, köldöknéző politizálgatás helyett - mondta a politikus idézve a móriczi sorokat: "Ne politizálj, építkezz!"

Ebben az ünnepi pillanatban teremtsünk békességet, derűt szívünkben - fogalmazott a polgári körök koordinátora, majd megkérte a jelenlévőket, hogy tolmácsolják: Szent István törvényt tett, hogy minden tíz falu építsen egy templomot. Nekünk most a lelkünk belső templomát kell felépítenünk, egyre magasabbra, külön-külön, de egymás segítségével.

Joggal várjuk el az őszinte szót

A következőkben Pokorni Zoltán, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség alelnöke szólt az egybegyűltekhez.

- Magyarok vagyunk, ide vetett minket a sors, itt a helyünk és csak együtt boldogulunk, de joggal várjuk el államunk mindenkori vezetőitől, hogy valamennyiünk érdekét, az egész nemzet érdekét képviseljék. Joggal várjuk el az őszinte szót, a teljesítményükkel arányban álló szerénységet - mondta a Szövetség alelnöke.

Pokorni Zoltán emlékeztetett a Szent Koronával kapcsolatban folyó egykori vitákra rámutatva, hogy a Szent Korona, amely ma az Országgyűlés épületének kupolacsarnokában áll megvédte önmagát, túlélte a politikai ütközeteket. Az apró aranyból szőtt láncszemek, a zománcképek elkészítői már rég elporladtak, azok, akik tőrrel, méreggel akarták megszerezni, elásták és menekítették már rég nincsenek. Ezer éven, harmincöt nemzedéken át megőrizték a koronát. Az évezredes erő azok számára, akik látják a Szent Koronát érezhető, és hat azokra is, akik olyan hevesen támadták.

A politikus elmondta, hogy nap mint nap szemtanúja annak, amikor a szocialista és szabad demokrata képviselők áhítattal mutatják saját választókerületük lakosainak.

- Miből fakad ez az erő?, Miért hat minden magyar emberre a korona? - tette fel a kérdést a Szövetség alelnöke.

- Nem a koronából. Bennünk van valami, amit megmozdít ez az 1000 éves tárgy. Egy szikra, ami segít megerősíteni Szent István ünnepét évről évre. Vigyázzunk rá - mondta.

Pokorni Zoltán beszédét követően Beregszászi Olga színművész előadásában felcsendült a Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország című dal, amelynek előadásába a közönség is bekapcsolódott. A művésznő még két dalt adott elő Magyar Feltámadás című nagysikerű lemezéről. Őt Gergely Éva előadása követte.

Nagy sikere volt a Sajtóklub élő adásának Bayer Zsolt, Bencsik András, Tóth Gy. László és a Demokrata című újság további két munkatársa közreműködésével.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek