Megszorítások a postánál
Tiltakozik három, a postánál működő három független szakszervezet amiatt, hogy a cég vezérigazgatója hatályon kívül helyezte az üzemanyag-megtakarítás díjazásáról szóló, korábbi igazgatói utasítást. Az intézkedést - annak dokumentuma szerint - a Posta költségtakarékossági terve indokolja.
Dátum: 2003-08-21 08:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13836
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:01.050022, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az érdekképviseletek a Munka törvénykönyve alapján tegnap kifogást nyújtottak be a munkáltatónak, mivel úgy ítélik meg: az intézkedés több ezer postai dolgozó számára jelentős keresetcsökkenést okoz. Szakszervezeti forrásokból a Magyar Nemzet úgy értesült, hogy a Posta költségmegtakarítási intézkedési tervében a túlórák kifizetésének és a hétvégi lapkihordás pluszdíjazásának megszüntetése is szerepel. Az érdekvédők szerint mindez azzal magyarázható, hogy a vállalat csak így, a dolgozókat érintő elvonásokkal tudja kigazdálkodni a tizenharmadik havi fizetést. Bár a Posta nem veszteséges, eddigi időarányos bevételei elmaradnak az üzleti tervben foglaltaktól.
Ismeretes, hogy az alacsony bérajánlat miatt tavaly majdnem bekövetkezett a Magyar Posta első sztrájkja, az akció végül az üzleti terv teljesüléséhez kötődő, tizenharmadik havi fizetésről szóló megállapodás miatt maradt el.
MTI - fidesz.hu