Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Irak: amerikai katona halála

Egy amerikai katona életét vesztette, egy pedig megsebesült Irakban szerdán: konvojban haladó teherautójukkal nekiütköztek egy másiknak, miközben ellenséges tűz érte őket.


Dátum: 2003-08-21 09:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13838
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:01.628458, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az utánpótlást szállító konvoj a Bagdadtól 180 kilométerre délre fekvő Díváníja közelében haladt, amikor kézi lőfegyverekkel tüzelni kezdtek rájuk. Ennek következtében két teherautó egymásnak ütközött. Egy amerikai katona meghalt, egy másik pedig könnyebb sérüléseket szenvedett a balesetben - közölte az amerikai középső parancsnokság.

Több mint 260 amerikai katona vesztette életét Irakban a háború március 19-i megindítása óta. A nagyobb harci cselekmények lezárulásának május 1-jén történt bejelentése óta 63 katona halt meg erőszakos eseményekben.

Ugyancsak szerdán fegyveres támadás ért egy amerikai katonai konvojt a Bagdadtól 180 kilométerre északra fekvő Tikrítben is; a megszálló erők egy iraki civil alkalmazottja (tolmácsa) meghalt, két amerikai katona megsebesült a géppisztolyokkal végrehajtott támadásban - emlékeztetett az AFP.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek