Tállai: Cél egy tervezőbarát szabályzat elősegítése
Önállóan is olthatnának tüzet és végezhetnének műszaki mentést a jövőben egyes önkéntes tűzoltó egyesületek - mondta a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára kedden az Országgyűlésben.
Dátum: 2013-10-15 12:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196697
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:33:50.540217, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egyes törvényeknek a katasztrófák elleni védekezés hatékonyságának növelésével összefüggő módosítása általános vitájában Tállai András azt mondta, a 2012-ben életbe lépett új katasztrófavédelmi törvény a gyakorlatban jól működik, de a finomhangolást nem kerülheti el. Az elmúlt másfél év - köztük az idén tavaszi havazás és a nyári árvíz - tapasztalatait is figyelembe veszik - tette hozzá.
Elmondta, hogy pontosítják az országos tűzvédelmi szabályzattal kapcsolatos rendelkezéseket is, ezzel a céljuk "egy tervezőbarát" szabályzat elősegítése. Mint mondta, lehetővé tennék, hogy a tűzvédelmi bírságot helyszíni bírságként lehessen kiszabni.