Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb fejezetet nyitottak a szocialisták hazánk lejáratásában

A szocialista képviselők Magyarország érdekei helyett valami egészen mást képviselnek az Európai Unióban - kommentálta Hoppál Péter azt a sajtóértesülést, hogy Rui Tavaressel azért lobbizik a magyar baloldal, hogy ne Budapest legyen a székhelye a rendőrszakmai uniós ügynökségnek. A Fidesz szóvivője keddi sajtótájékoztatóján szólt arról is, hogy a Fidesz szerint 2014 első negyedévében - a gazdasági teljesítmény függvényében - elképzelhető újabb rezsicsökkentés.


Dátum: 2013-10-15 12:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196698
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:33:50.989703, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A portugál képviselő egy számunkra fontos kérdésben ismét aknamunkába kezdett – hangsúlyozta a szóvivő, kifejtve: Magyarországnak lehetősége nyílt arra, hogy egy rendőrszakmai uniós ügynökség székhelyének otthont adjon. Hoppál Péter ezzel összefüggésben elmondta, hogy hazánk mellett még hat tagállam pályázott, és a Belügyminiszterek Tanácsa hozott Magyarország számára kedvező döntést.

Ugyanakkor felhívta a figyelmet: ezt még jóvá kell hagynia az Európai Parlamentnek is. E szakaszban kívánják megakadályozni a magyar szocialisták és Rui Tavares, hogy Budapest legyen a székhelye az említett ügynökségnek – fűzte hozzá.

['\n\t\t\n\t\tA portugál képviselő ennek jegyében már több EP-képviselőnek küldött levelet, melyben aggasztónak nevezi a Belügyminiszterek Tanácsának döntését – mutatott rá Hoppál Péter. Egy újabb „fúrás” indult el Magyarország ellen az európai kommunisták és szocialisták részéről – vélekedett, hozzátéve: erős a gyanúja, csak úgy, mint a Tavares-jelentés esetében, most is a magyar szocialisták lehetnek a háttérben, és „Tavares nem magányos farkasként végzi ezt a feladatát”. Mindezt a Fidesz szóvivője úgy kommentálta: „a szocialisták nem fejezték be országellenes tevékenységüket, sőt újabb fejezetet nyitottak ebben a munkában”.', '17 nap múlva új időszámítás kezdődik', 'Tegnap este elfogadta az Országgyűlés az újabb rezsicsökkentést megalapozó törvényt – jelentette be Hoppál Péter. Kifejtette: ennek értelmében 17 nap múlva új időszámítás kezdődik, azaz a gáz a villany és a távhő ára november elsejétől 20 százalékkal lesz alacsonyabb, mint idén januárban.

\n']

A szóvivő szólt arról is, hogy legkésőbb január elsejétől minden számlán fel kel tüntetni, hogy a fogyasztó mennyit spórolt ezen döntések következtében. Egyúttal bejelentette: egy másik intézkedésnek köszönhetően további 50-60 ezer forint maradhat a családok zsebében, ugyanis a gázkészülékek rendszeres műszaki felülvizsgálatának költségeit a szolgáltatóknak kell állniuk a jövőben.

A rezsicsökkentésről szóló politikai vita kapcsán Hoppál Péter elmondta: a szocialisták az ülésteremben össze-vissza és álságosan nyilatkoztak, „nem igazán tudják a saját identitásukat meghatározni e kérdésben”. Hozzáfűzte: „jó lenne, ha eldöntenék a szocialista képviselők, hogy valójában kiket is képviselnek”.

Újabb rezsicsökkentés jöhet

A Fidesz politikai szándéka megvan arra, hogy újabb rezsicsökkentést hajtson végre – reagált a szóvivő egy újságírói kérdésre. Kifejtette: ezen túl a gazdasági teljesítmény függvénye, hogy meg lehet-e lépni egy újabb csökkentést. Ugyanakkor felhívta a figyelmet: meg kell vizsgálni, hogy mit bír el a rendszer. Azonban, ha a gazdasági miniszter jövő év elején megteszi erre vonatkozó előterjesztését, azt a Fidesz támogatni fogja – szögezte le.

Kapcsolódó elemek