Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Ha bármilyen jogszabálysértés történt, annak meglesz a felelőse"

A Bükki Nemzeti Park által kezelt állami földek hasznosítása kapcsán egyelőre folyik a nyomozás, az ártatlanság vélelme mindenki megillet - reagált Bitay Márton, a Vidékfejlesztési Minisztérium (MV) állami földprogramért felelős államtitkára az MSZP-Együtt-PM képviselőinek keddi sajtótájékoztatójára.


Dátum: 2013-10-15 17:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196717
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:33:57.682434, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ellenzéki képviselők közlése szerint a Fővárosi Főügyészség magánokirat-hamisítás gyanúja miatt az Egri Járási Ügyészséghez továbbította a Bükki Nemzeti Park által kezelt állami földek hasznosításának ügyét. Harangozó Gábor MSZP-s politikus szerint már nemcsak az ellenzék, hanem az ügyészség álláspontja is az, hogy a földbérlet-pályázati rendszer visszaélésekre ad lehetőséget.

Az állami földprogramért felelős államtitkár az MTI-vel azt közölte: meg kell várni a nyomozás végeredményét, illetve - ha erre esetleg sor kerül - a bírósági ítéletet.

Ha bármilyen jogszabálysértés történt, annak meglesz a felelőse. Egyelőre azonban nyomozás folyik az ügyben, az MSZP-Együtt-PM sajtótájékoztatóján pedig "már eredményt is szerettek volna hirdetni" - fogalmazott Bitay Márton.

A Földet a gazdáknak program sikeres, először fordul elő, hogy 250 ezer hektár állami termőföld jut a helyben lakó családi gazdálkodóknak, ők bérelhetik a következő évtizedekben ezeket a területeket - hangsúlyozta az államtitkár.

Kapcsolódó elemek