Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

L. Simon László: Mi nyitottak vagyunk

A közös jogkezelő szervezetek képviselőit is meghívják a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) delegáló ülésére novemberben, a tervek szerint a létrejövő új zenei kollégiumban nyolc tag kap helyet, közülük négyet delegálhatnak a szakmai szervezetek.


Dátum: 2013-10-15 17:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196718
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:33:58.039325, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jövő év nyarán, várhatóan júliusban érkezhetnek meg az első bevételek az NKA-hoz az október 7-én elfogadott törvénymódosítás eredményeként, amely az üres adathordozók - például memóriakártyák, CD-k, merevlemezek, pendrive-ok, set-top-boxok - után beszedett jogdíjak 25 százalékát ezentúl a kulturális alaphoz irányítja. Az összeg mintegy 700 millió forint lehet - hangzott el azon sajtótájékoztatón, amelyet L. Simon László, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke tartott a szerzői jogdíjakat kezelő szervezetek képviselőivel folytatott egyeztetés után.

Az elnök szerint a megbeszélésen az együttműködési lehetőségeket beszélték át. L. Simon László elmondta, hogy novemberben alakulhat meg az NKA új zenei kollégiuma, a delegáló ülésre a zenei szervezetek képviselőit, köztük a közös jogkezelő szervezetek képviselőit is meghívják. "Reméljük, elfogadják a meghívást és élnek a lehetőséggel, hogy ők is kurátorokat delegáljanak a zenei kollégiumba" - tette hozzá.

L. Simon László hozzátette, hogy egy hónap múlva folytatják a megbeszélést. Ekkor tárgyalhatják meg annak könnyűzenei programnak a részleteit is, amely 2014-ben 300 millió forintos keretösszeggel indulna el például az NKA-hoz érkező új bevételekből.

Szólt arról is, hogy a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége javaslatára az új pályázati rendszerben a kiadók érdekeit is figyelembe fogják venni. "Hogy ez milyen módon történik meg, az a későbbi megbeszéléseken dől el" - fogalmazott az elnök, megjegyezve, hogy figyelembe veszik a jogkezelő szervezetek véleményét abban is, hogy az üres adathordozókból származó mintegy 700 millió forintot milyen arányban osszák fel az NKA állandó kollégiumai között.

L. Simon László kiemelte: közös érdek, hogy a valós felhasználáshoz jobban igazodó jogdíjrendszer jöjjön létre. "Ez nem azonnal megoldható probléma, de mi nyitottak vagyunk" - fogalmazott, hozzátéve: céljuk, hogy minél több bevétel maradjon az országban jogdíjban, üzleti bevételben és adóbevételben is.

"Ahhoz, hogy megértsük egymást, beszélnünk kell" - fogalmazott Gyimesi László, az Előadóművészi Jogvédő Iroda vezetője az MTI kérdésére, ugyanakkor az iroda képviseltjeinek megkérdezése nélkül nem akarta kommentálni az elhangzottakat. "Egyetlenegy javaslatra sem mondtuk a tárgyalás során azt, hogy nem" - tette hozzá, megjegyezve, reményei szerint be tudják bizonyítani, hogy "az elvonás jó célokat is tud szolgálni".

Szinger András, az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület főigazgatója szintén nem akarta véleményezni a tárgyaláson elhangzottakat, mint fogalmazott, előbb az Artisjus megfelelő szintjein akar egyeztetni.

A megbeszélésen részt vett Victor Máté, az Artisjus elnöke, Póka Egon, az Előadóművészi Jogvédő Iroda választmányi tagja és Szűcs László, a Mahasz elnöke is.

Kapcsolódó elemek