Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Navracsics: A jövő Európája a független nemzetek együttműködésének Európája lesz

A jövő Európája, ahogyan az európai történelem mindig is mutatta, a független nemzetek együttműködésének Európája lesz - hangsúlyozta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden este Brüsszelben, az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából tartott ünnepségen.


Dátum: 2013-10-16 08:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196727
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:34:01.107509, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tNavracsics szerint a magyarok azon kevés számú nemzetek közé tartoznak, amelyek "ünnepeiket nem a dicsőség fényében ünneplik meg, hanem egy kicsit dacosan, felszegett fejjel, levert szabadságharcaiknak áldozzák". "Mi, magyarok valahogyan sem 1848-ban, sem 1956-ban nem hittük el, hogy a mi szabadságunkat mások fogalmazhatják meg. Éppen ezért tettünk két kísérletet a történelemben arra, hogy a magyar szabadság tartalmát mi magunk határozzuk meg" - mondta.', 'Szerinte Kelet-Európában nem történt volna meg 1989 és 1990, "ha a magyar szabadságmeghatározási kísérlet 1956-ban kudarcos lett volna". Navracsics Tibor kiemelte: 1956 egyik üzenete, hogy a nemzeti összefogás csodákra képes. "Megtanultuk azt is, hogy demokrácia csak ott létezhet, ahol független nemzetek léteznek" - tette hozzá.

\xa0\xa0\xa0

A brüsszeli 56-os megemlékezést a belga főváros szívében található Saint-Géry rendezvénycsarnokban a magyar néppárti európai parlamenti képviselőcsoport, a brüsszeli Balassi Intézet, valamint a Magyar Hullám elnevezésű közéleti-kulturális társaság szervezte. Az ünnepi programot a Balázs Elemér Group dzsesszkoncertje zárta.']

Kapcsolódó elemek