Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szocialisták zavaros ünnepértékeléséről

Magyarország jó érzésű polgáraiban jogos visszatetszést keltett, hogy a szavait tetteivel számtalanszor meghazudtoló Medgyessy Péter augusztus 20-ai ünnepi beszédében azt hangoztatta: hazudni nem szabad. Nehéz eldönteni, hogy ezt a szocialisták újabb, az ünnephez méltatlan megnyilvánulásaként, vagy régóta esedékes és jogos önkritikaként kell-e értelmezni - áll a Fidesz csütörtöki közleményében.


Dátum: 2003-08-21 12:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13841
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:02.528858, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Magyarország jó érzésű polgáraiban jogos visszatetszést keltett, hogy a szavait tetteivel számtalanszor meghazudtoló Medgyessy Péter augusztus 20-ai ünnepi beszédében azt hangoztatta: hazudni nem szabad. Nehéz eldönteni, hogy ezt a szocialisták újabb, az ünnephez méltatlan megnyilvánulásaként, vagy régóta esedékes és jogos önkritikaként kell-e értelmezni. Nyilván az ebből fakadó zavarnak tudható be, hogy az MSZP parlamenti frakciója a pártállam óta felvett szokásához híven, "ünnepértékelő" kommünikét kibocsátva, Áder János beszédét próbálja meg olyan színben feltüntetni, amely úgymond "a nemzet ünnepét a nemzet egyik felének sértegetésére használja fel".

A Fidesz a demokrácia szellemiségével összeegyezhetetlennek tartja, ha egy párt arra használja fel hatalmát, hogy előírja az embereknek: mit tegyenek és mit ne tegyenek, mit gondoljanak és mit ne gondoljanak, mit mondjanak és mit ne mondjanak a nemzeti ünnepen. Meggyőződése szerint az országnak és az MSZP-nek is a javára válna, ha a szocialisták szembenéznének a szavaik és tetteik között tátongó űrrel, és megszívlelnék azt a népi bölcsességet, amit Áder János idézett ünnepi beszédében: "Ha ki akarsz jutni egy gödörből, első dolgod legyen abbahagyni az ásást."

A Fidesz arra kéri a szocialistákat, hogy ne féljenek az emberektől, bízzák nyugodtan rájuk az ünneplés mikéntjét és a véleményalkotás szabadságát.

Budapest, 2003. augusztus 21.

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Sajtóosztály

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek