Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elítéli Gyurcsány ingatlanügyeit az APÜSZ


Dátum: 2003-08-21 12:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13844
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:03.435634, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Miniszter Úr!

Az APEH Üldözötteinek Szövetsége (APÜSZ) szerint a Miniszterelnöki Hivatalnak nem csak választható lehetősége, hanem kötelessége is, hogy polgári peres úton kísérelje meg visszaszerezni Gyurcsány Ferenc ifjúsági és sportminisztertől az általa korábban jogellenesen megszerzett állami ingatlanokat: a balatonőszödi kormányüdülőt, valamint a budapesti V. kerületben lévő Szalay utca 4. szám alatti helyiséget. Amennyiben ez nem történik meg, akkor az APÜSZ az ügyészséghez fog fordulni, hogy közérdekből indítsa meg a semmiségi pert.

Az APÜSZ egyébként végtelenül cinikusnak tartja azt a hivatalos vélekedést, miszerint az ingatlanok eladásával, majd későbbi visszabérlésével legfeljebb csupán az eladók oldaláról követhettek el hűtlen kezelést, Gyurcsány Ferenc viszont ártatlan, sőt ügyes vállalkozó, mi több, éppen ezen ügyletek kapcsán bizonyított képességei teszik alkalmassá a miniszterségre.

Az APÜSZ szerint a hűtlen kezelésből származó vagyoni előnyt megszerző személy orgazdaságot követ el. Ám ez a vita csupán elméleti jelentőségű, hiszen a cselekmény azóta elévült. Mivel az elévülés már oly sokszor akadályozta meg a számonkérést a hatalom árnyékában elkövetett bűncselekmények esetében, az APÜSZ javasolja, hogy az Országgyűlés hozzon olyan törvényt, amely szerint nem évülnek el azok a bűncselekmények, amelyeket hivatali hatalommal visszaélve követnek el.

Szerdahelyi Szabolcs

az APÜSZ elnöke

OS

Kapcsolódó elemek