Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Diszkriminatív aszálykár-enyhítés

Diszkriminatív elem az idei aszálykár-enyhítéséről szóló miniszteri rendeletben, hogy a legelőterületeket nem vonták be a jogosult körbe, noha ez a húsmarhát tartó gazdák esetében kifejezetten indokolt lett volna. Erről Járvás István, fideszes országgyűlési képviselő, a parlament mezőgazdasági bizottságának tagja beszélt csütörtöki szolnoki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2003-08-21 14:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13846
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:04.043805, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Így az agrárminiszter "saját gazdaságpolitikai üzeneteit is semmibe veszi", hiszen a kevés állattal foglakozó tejtermelő gazdálkodóknak kifejezetten javasolta a húsmarha-tartásra való áttérést - mondta Járvás István. Közölte: ebben a témakörben írásbeli kérdést intézett Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez.

A politikus aggasztónak tartja azt is, hogy az Magyarországon csak az aszály hatásaival foglalkoznak, viszont annak okait kevésbé vizsgálják.

Az okok esetében többnyire csak a globális elemeket említik, holott legalább ilyen károsak voltak azok a 20-30 évvel ezelőtt született rossz döntések, amikor az Alföldön megszüntették a vizes élőhelyeket, és a talajvíz szintet drasztikusan csökkentették.

"Így fordulhat elő, hogy azokon a területeken, ahol korábban a gázlómadarak voltak a meghatározóak, most jellemző állat a vizet egyáltalán nem kedvelő mezei pocok" - mutatott rá.

Járvás István kitért arra is, hogy az aszálykár enyhítésére szánt 10 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból csak a központi keretből juttatott 5 milliárd forint a valóságos támogatás, miután a másik 5 milliárd forintot az FVM-nek kell más területekről elvonva kigazdálkodni.

Az 50 milliárd forint kedvezményes hitel kapcsán a képviselő megjegyezte, hogy ez csak banki megítélés alapján adható, tovább növeli a gazdálkodók eladósodottságát, ráadásul az állami készfizető kezességen túli hitelrészhez jelentős vagyonfedezet szükséges.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek