Hende Csaba munkája nem ellentétes az MDF érdekeivel
Az MDF Országos Etikai Bizottsága csütörtöki ülésén - megismételt eljárásban - megállapította, hogy Hende Csaba nem követett el etikai vétséget, ezért megszüntette az ellene folyó eljárást.
Dátum: 2003-08-21 14:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13847
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:04.335302, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hende Csaba és Rubovszky András, a testület elnöke egybehangzóan tájékoztatta erről az MTI-t a bizottság ülését követően. Hende Csaba elmondta: az országos etikai bizottság a polgári körök szervezésében vállalt szerepe miatt, bejelentés alapján folytatott tavaly nyár óta eljárást ellene.
"A csütörtöki döntés értelmében nem követtem el etikai vétséget, mert a testület ismételten megállapította, hogy tevékenységem nem ellentétes az MDF érdekeivel" - fogalmazott Hende Csaba.
Rubovszky András arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a testület másodjára foglalkozott Hende Csaba szerepvállalásával a polgári körök szervezésében. 2002 nyarán az etikai bizottság olyan határozatot hozott, hogy Hende Csaba nem követett el etikai vétséget. A testület elnöke elmondta: e határozat ellen egy MDF-szervezet fellebbezést nyújtott be, ennek nyomán - az országos választmány utasítására - az etikai bizottság ismét tárgyalta az ügyet, és helybenhagyta korábbi határozatát.
Hozzátette: az etikai bizottság határozata ellen ismét lehet fellebbezni az országos választmányhoz.
MTI - fidesz.hu