Ügyfélszolgálati központ nyílik Salgótarjánban
Lakossági ügyfélszolgálati központ nyílik hétfőn Salgótarjánban. Az állampolgárok a közműszolgáltatásokkal kapcsolatos egyes ügyeket intézhetik a Munkásotthon téri épületben.
Dátum: 2013-10-18 10:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196825
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:34:36.557595, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz-KDNP), a nógrádi megyeszékhely polgármestere az MTI-nek azt mondta, a lakossági szolgáltatásokkal, az ivóvíz- és a csatornahasználattal, a távhőszolgáltatással, valamint az önkormányzati lakásokkal kapcsolatosan egy helyen, a korábbiaktól lényegesen jobb körülmények közt intézhetik ügyeiket hétfőtől az állampolgárok.
Hozzátette: szerették volna, ha az áram- és a gázszolgáltató ügyfélszolgálata is a központba költözött volna, hogy a város és környékének lakói időt, energiát spórolva rendezhessék ügyeiket, ám a multi szolgáltatócégek elzárkóztak ettől.
A városvezető közölte, a központ kialakítása a tavasszal indult, a több mint egymilliárd forintos városrekonstrukció első eleme. A teljes beruházással egy év múlva lesznek kész – mondta a polgármester.
Székyné Sztrémi Melinda megjegyezte, a funkcióbővítő városrekonstrukció elindítását több dolog is évekig késleltette: a támogatási rendszer a szocialista kormányzat idején megkövetelte a magánbefektető részvételét a beruházásban, de a terveik veszélybe kerültek, amikor a pénzügyi válság alatt a parkolóház építése – hitel híján - kútba esett.
Az önkormányzat városfejlesztési programjában partnerként résztvevő Salgó Vagyon Kft. ügyvezető igazgatója, Tatár Csaba beszámolt arról, az ügyfélszolgálatot magában foglaló, háromezer négyzetméteres épület egészét felújítják, s abban egy konferenciatermet is kialakítanak, és ötven autó parkolását biztosítják.