Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Navracsics: A közigazgatási reformnak látható jelei vannak

A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint az államigazgatási és önkormányzati reform együtt szolgálja a közjót.


Dátum: 2013-10-18 13:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196831
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:34:38.842773, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Navracsics Tibor pénteken Nyíradonyban azt mondta, az közigazgatási reform akkor lehet sikeres, ha azon belül nem állítják szembe az államigazgatást az önkormányzatisággal, a polgármestert a kormánymegbízottal, hiszen együtt szolgálják a közjót.

A miniszterelnök-helyettes a nyíradonyi járási hivatal új épületének avatásakor azt mondta: a középületek állapota azt is jelzi, hogy az állam mennyire becsüli meg polgárait, mennyire tartja saját magát.

Hozzátette: a közigazgatási reform nem csak jogszabályokból áll, annak látható, kézzelfogható jelei is vannak.

Kapcsolódó elemek