Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz büntetőfeljelentést tett a bajai videófelvétel miatt

A HVG által közölt videó miatt a Fidesz a mai napon büntető feljelentést tett. A videót bizonyítéknak tekintjük arra, hogy megrendezetten és előre kitervelten próbálják lejáratni a Fideszt - írja pénteki közleményében Zsigó Róbert, Baja polgármestere.


Dátum: 2013-10-18 16:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196836
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:34:40.908372, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint ismert, a bajai Fidesz már október 12-én büntetőfeljelentést tett a rendőrségen egy álfideszes ismeretlen tettes ellen, aki Baját járta és választópolgároktól azt kérte, hogy szavazzanak a párt jelöltjére, amiért viszonzásul tíz mázsa fát ajánlott. A HVG által ma közölt videó igazolja korábbi büntetőfeljelentésünk alaposságát és bizonyíték arra, hogy mindezt politikai érdekekből, előre kitervelten, megrendezett és rögzített jelenetben tették, hogy tudatos lejáratásra használhassák fel - fogalmaz Zsigó Róbert.

Rendkívül lesújtónak tartjuk, hogy a bukott baloldal két választási vereség után sem képes elfogadni a bajaiak döntését és a legaljasabb "technikákat" vetik be a mai napig a bajai választás eredménnyel kapcsolatban. A bajaiak azonban már elmondták a véleményüket a baloldal hazug és aljas technikáiról - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek