Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Úgy tűnik, most az egységen van a nagyobb hangsúly"

Az európai integráció valószínűleg a valaha volt leghatékonyabb módja a konfliktuskezelésnek Európában - mondta Schöpflin György néppárti európai parlamenti (EP-) képviselő pénteken Budapesten.


Dátum: 2013-10-18 16:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196837
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:34:41.268052, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Szabad Európa Vitanapok című rendezvényen a képviselő előadásában emlékeztetett: az integráció célja annak idején az volt, hogy megelőzzék egy esetleges újabb háború kitörését Franciaország és Németország között. Konfliktusok szükségszerűen mindig lesznek, különösen olyan sok ország között, mint amennyi a kontinensen található, az EU azonban segíthet e konfliktusok megoldásában - mutatott rá.

Véleménye szerint vannak olyan kérdések, amelyeket nemzetállami szinten nem lehet kezelni, ebből a szempontból jó, ha létezik egy nemzetek feletti szint. Kérdéses azonban, hogy ezt az államok feletti szintet hogyan lehet ellenőrizni - mondta. Az Európa Bizottságot például a szerződések őrének tekintik, de vajon mennyire semleges a testület e szerepe ellátásban? - tette fel a kérdést.

Schöpflin György szerint az is kérdés, hogy merre tart az integráció, és van-e egyáltalán célja. A bizottság szerint a több Európa a jó, de nem biztos, hogy ez így van - mondta.

Kiemelte: Európa mottója az egység a sokszínűségben, és úgy tűnik, most az egységen van a nagyobb hangsúly.

Európa nagyon komoly válság közepén áll, útkereszteződéshez ért - közölte. Úgy látja, e válság oka az, hogy az elit és a társadalom többi része másként látja a valóságot, és szemléletük között egyre nagyobb különbség, mindezt azonban az elit nem ismeri fel.

Az EP-képviselő arról is beszélt, hogy annak idején az EU hat alapító tagállama között nagy és kis országok is voltak, és mindegyiket egyformán kezelték. A tagállamoknak ez az egyenlő kezelése nem tűnt el, de gyengült - mondta.

Kapcsolódó elemek