Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Feljelentést tesz a Fidesz Gyurcsány Ferenc nyilatkozata miatt

Nem az MSZP ellen, nem Mesterházy Attila ellen, hanem helyette kell feljelentést tennünk, mert úgy gondoljuk, hogy az MSZP-nek és a magyar közélet egészének is az az érdeke, hogy egyértelműen tisztázódhasson, abból, amit Gyurcsány Ferenc mondott, mi igaz – fogalmazott Gulyás Gergely egy szombati sajtótájékoztatón. Ugyanitt Kocsis Máté leszögezte: nem világos, hogy hogyan akarnak megújulni a szocialisták, ha nem zárják le a saját múltjukat.


Dátum: 2013-10-19 10:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196844
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:34:43.767721, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tájékoztatott arról, hogy a Fidesz hétfőn feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen. Ezt a feljelentést megtesszük mi, de nem Mesterházy Attila ellen, hanem Mesterházy Attila helyett – szögezte le.

Gulyás Gergely, felidézve Gyurcsány Ferenc szavait, elmondta, a párttörvény világos rendelkezéseket tartalmaz a pártok gazdálkodásával kapcsolatban. Költségvetési szervtől, állami vállalattól közvetlen költségvetési támogatásban vagy költségvetési szervi támogatásban részesülő alapítványtól vagyoni hozzájárulást párt nem fogadhat el – tájékoztatott. Emellett a pártok más államtól sem fogadhatnak el támogatást, valamint tiltott a névtelen adomány elfogadása is. Az a párt, amelyik a párttörvényt megsértve fogad el támogatást, köteles azt 15 napon belül a központi költségvetésbe befizetni, és ezzel arányosan csökkenteni kell a párt központi költségvetésből jövő támogatását – hívta fel a figyelmet a fideszes országgyűlési képviselő.

Gulyás Gergely hangsúlyozta, az Btk. már a költségvetési csalás tényállását is tartalmazza, és – habár a jogszabálynak nincs visszamenőleges hatálya – tartalmazza azt is, hogy mulasztásban is megnyilvánul az elkövetési magatartás. Amennyiben egy volt pártvezetőnek tudomása van arról, hogy ilyen adatot hallgattak el, úgy ennek a bűncselekménynek az alapos gyanúja fennáll – jegyezte meg.

A politikus szólt arról is, a párttörvény rendelkezik a pártok éves beszámolójával és vagyonmérlegével kapcsolatban is. 500 ezer forint feletti juttatás esetén az adományozót nevesíteni kell, külföldről jövő hozzájárulás esetén pedig már 100 ezer forinttól meg kell ezt tenni. A pártok gazdálkodásáról szóló beszámoló, amit az Állami Számvevőszék is megvizsgál, semmilyen Gyurcsány Ferenc által említetthez hasonló adatot nem tartalmaz az MSZP 2009-es és 2010-es gazdálkodása kapcsán – fogalmazott. Mint mondta, ha igaz az, amit Gyurcsány Ferenc állított, akkor az MSZP által beadott beszámoló valótlan adatokat tartalmaz, ezért a magánokirat-hamisítás, valamint intellektuális közokirat-hamisítás gyanúja is fennáll – hangsúlyozta.

Szólt arról is, hogy az országgyűlési képviselő hivatalos személynek minősül, tehát köteles az illetékes hatóságokat a központi költségvetésből kapott vagy oda be nem fizetett jogtalan támogatásról tájékoztatni. Ha ezt elmulasztja, és az általa képviselt párt jogtalan előnyt szerez, illetve jogtalan anyagi hátrányt okot, akkor a hivatali visszaélés gyanúja is felmerül – fűzte hozzá.

Nem az MSZP ellen, nem Mesterházy Attila ellen, hanem helyette kell feljelentést tennünk, mert úgy gondoljuk, hogy az MSZP-nek és a magyar közélet egészének is az az érdeke, hogy egyértelműen tisztázódhasson, hogy abból, amit Gyurcsány Ferenc mondott, mi igaz – jelentette ki.

Kapcsolódó elemek