Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szabó Róbert: A szocialisták gyűlöletet próbálnak szítani

A rezsicsökkentéssel kapcsolatban a szocialisták álságos üzengetéssel próbálnak gyűlöletet szítani egyes társadalmi csoportok között, ez Heves megyében is tapasztalható - közölte Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke (Fidesz-KDNP) pénteken, egy e témában tartott sajtótájékoztatója után az MTI-vel.


Dátum: 2013-10-19 10:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196846
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:34:44.496368, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szabó Róbert szerint 1994 és 1998 között az MSZP-kormány a valós érték töredékéért privatizálta a közmű- és energiaszolgáltatókat. A szocialisták 2002 és 2010 között a gáz árát tizenöt, a villamosenergia árát kilenc alkalommal emelték. Ezáltal is tovább növelték a külföldi tulajdonba adott cégek garantált profitját - hangsúlyoztaa közgyűlés elnöke.

A baloldal üzengetése egyértelműen azt jelenti, hogy ők még mindig az extraprofitjukat féltő, legtöbbször külföldi tulajdonú közműszolgáltató cégek érdekeit képviselik - tette hozzá Szabó Róbert.

Ifj. Herman István, a közgyűlés alelnöke kiemelte, hogy az elmúlt egy évben a gáz, a villamosenergia és a távhő árának előbb 10, majd további 11,1 százalékos csökkentésével a magyar családok terheit enyhítik. November 1-től 11,1 százalékkal lesz kevesebb a gáz, az áram és a távhő ára, így a tavaly decemberi árakhoz képest összesen mintegy 20 százalékkal kell kevesebbet fizetni ezekért a szolgáltatásokért - tette hozzá.

Az alelnök hangsúlyozta, hogy a kormány folytatja a négymillió magyar háztartást érintő rezsicsökkentést, s törvényt készít elő, amelynek értelmében a közműszolgáltatókat nonprofit szervezetté alakítaná át.

Kapcsolódó elemek