Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Esztergomi támogatás a beregszászi főiskolának

Esztergom városa is támogatja a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola (KMTF) végleges épületének helyreállítását Beregszászon. Bereg vármegye egykori, impozáns törvényszéki épülete, amelyet Beregszász város átadott a magyar tanárképző főiskolának, teljes felújításra szorul. Az újjáépítés költségeit a KMTF nem tudja fedezni, ezért a tanintézet vezetése levélben kereste meg Magyarország településeinek polgármestereit, s felvázolva a főiskola leendő épületének állapotát, arra kérte őket, hogy lehetőségeikhez mérten járuljanak hozzá annak felújításához.


Dátum: 2003-08-21 15:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13850
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:05.205004, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A KMTF vezetése olyan javaslattal állt elő, hogy a helyreállított épületben nem számokkal jelölnék meg a termeket, hanem azokról a magyarországi településekről neveznék el, amelyek támogatták azok belső felújítását.

A Beregszászon kiadott Kárpátalja című hetilap csütörtökön megjelent számának értesülése szerint a főiskola megkeresésére több felajánlás érkezett. Esztergom városa vállalta a legszebb, legnagyobb helyiség, a díszterem felújításának támogatását. A kapcsolatfelvételt követően Beregszászra látogattak az esztergomi polgármesteri hivatal illetékesei, s a helyszíni szemlét követően szándéknyilatkozatot írtak alá a főiskola vezetésével a segítségnyújtás feltételeiről.

Magyar György, az esztergomi városi képviselőtestület oktatási és ifjúsági bizottságának elnöke a hetilapnak elmondta: benyomásai arról győzték meg, hogy a beregszásziak mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a romos épület megújuljon, s a főiskola céljait szolgálja. Erőn felüli munkába fogtak, s ezt mi is támogatni szeretnénk - tette hozzá.

A beregszászi magyar főiskola jelenleg a református egyháztól bérelt épületben működik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek