Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Djindjic megszakítja az együtműködést Kostunicával

A szerb miniszterelnök megszakít minden együttműködést Jugoszlávia elnökével, amiért az utóbbi nem hajlandó meneszteni a szerbiai kémügyben felelősnek tartott Ace Tomic tábornokot, a katonai biztonsági szolgálat vezetőjét.


Dátum: 2002-03-23 18:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1265
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:11.137031, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezt Vladan Batic szerb igazságügy-miniszter közölte szombaton az AP-vel.

Az amerikai hírügynökség értékelése szerint a döntés a Zoran Djindjic szerb miniszterelnök és Vojislav Kostunica jugoszláv államfő között fokozódó rivalizálás újabb jele.

Batic azt vetette Kostunica szemére, hogy védelmezi elődje, Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök "cimboráit" - egyértelmű célzásként Tomicra. "Nem lesz további együttműködés Kostunicával, nem működhetünk együtt olyasvalakivel, aki bűnözőket véd" - mondta a szerb igazságügyi tárca birtokosa, s célzott arra, hogy esetleg maga Kostunica is bűnügyi felelősségre vonható lesz Tomic leváltásának megtagadásáért.

Djindjic azért követeli Tomic leváltását, mert hónapokon át nem tájékoztatta őt arról, hogy a szerb kormányfő helyettese, Momcilo Perisic kémügybe keveredett. Djindjic szerint Perisicnek és a kémügy másik szereplőjének, John David Neighbor amerikai diplomatának a letartóztatásakor Tomic és az általa vezetett katonai biztonsági szolgálat szabálytalanul járt el, Kostunica azonban ezt nem így látja.

Kapcsolódó elemek