Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Másfél milliárd forintos fejlesztés indul Szolnok Széchenyi városrészében

Nyolc programelemből álló, átfogó fejlesztési program indul európai uniós támogatással Szolnok egyik legnépesebb, mintegy húszezer embernek otthont adó Széchenyi városrészében - közölte Szalay Ferenc (Fidesz) polgármester az MTI-vel.


Dátum: 2013-10-20 10:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196866
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:34:52.176290, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Intézmények újulnak meg, új parkolóhelyeket és két közösségi teret alakítanak ki, és a közbiztonság javítását célzó térfigyelő kamerarendszer telepítése is része a beruházásnak - ismertette a polgármester.

Decembertől kezdve a városrész kilenc utcájának hurokútjain felújítják a burkolatot, csaknem ötszáz parkolóhely térköves alapot kap, és 166 új gépjárműbeállót alakítanak ki. A városrész főútjával, a Széchenyi körúttal párhuzamos kerékpáros és gyalogos utak mentén pedig új közösségi tereket hoznak létre. Az oktatási-nevelési, szociális és kulturális intézményekhez kapcsolódóan két "fórum" kialakítását tervezik, amelyek találkozóhelyül szolgálnak, valamint megfelelő helyet biztosítanak kisebb közösségi rendezvényeknek.

A lakosok biztonságérzetének javítására a városrész bevezető útjaira a forgalom és a gépjárművek rendszámának ellenőrzésére egy-egy speciális kamerát, a belterületekre pedig hat térfigyelő kamerát szerelnek fel.

Több intézmény - például a Zöldház és a Széchenyi István Gimnázium - épületét felújítják, amely magába foglalja a hőszigetelést, az akadálymentesítést, a nyílászárok cseréjét, valamint multifunkciós termek kialakítását.

Két programalapot is létrehoznak a közösségépítést, a szabadidő hasznos eltöltését segítő, a lokálpatriotizmust erősítő akciók, rendezvények megvalósítására és városrészszépítő akciók szervezésére.

Kapcsolódó elemek