Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egri Gárdonyi Géza Színház: évadnyitó társulati ülés

Csehov- és Sarkadi-darabok bemutatójára készül többek között az Egri Gárdonyi Géza Színház a 2003/2004-es évadban, közölte az igazgató-főrendező a csütörtöki évadnyitó társulati ülésen. Csizmadia Tibor igazgató tájékoztatása szerint a nagyszínpadon öt felnőtt- és két gyermekprodukciót mutatnak be, a stúdió színpadon pedig négy premiert tűznek műsorra.


Dátum: 2003-08-21 16:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13855
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:06.837498, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Színpadra kerül Sarkadi Imre drámája az Elveszett paradicsom, Vajda Katalin Anconai szerelmesek című komédiája, a Gádor-Böhm-Korcsmáros szerzőhármas Otteló Gyulaházán című vígjátéka, a My Fair Lady című musical, és Csehovtól A három nővér.

A gyerekeknek az idén a Rákos-Bornai szerzőpáros Mumus című zenés mesejátékával és Nemes Nagy Ágnes Bors néni című darabjával kedveskedik a társulat.

A stúdió színpadon Steven Berkoff Nyafogók című komédiája, Márai Sándor Kaland című színdarabja, a Mike Packer szerző nevével fémjelzett Card Boys című produkció és Andrea Valean, Ha fütyülni akarok, fütyülök című színdarabja lesz látható.

A direktor arról is szólt, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is megrendezik a Monodráma Fesztivált, zárásként pedig - amint az már hagyomány - ugyancsak fesztivál keretében előadják az évad során játszott darabokat.

A tervek között szerepel az ország valamennyi "A három nővér" című előadásának bemutatása, színházi találkozó keretében - mondta Csizmadia Tibor.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek