Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kazahsztánba és Üzbegisztánba látogat a házelnök

A gazdasági együttműködés elősegítése céljából hivatalos látogatásra Kazahsztánba és Üzbegisztánba utazik kedden Kövér László házelnök - közölte az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI-vel.


Dátum: 2013-10-22 09:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196919
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:35:11.558110, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kövér Lászlót az október 30-ig tartó útja során fogadja a kazah Parlament Alsóházának elnöke és az ország miniszterelnöke, Szerik Ahmetov. A házelnök október 23-án Asztanában részt vesz a magyar nagykövetség nemzeti ünnepi fogadásán.

Az Országgyűlés elnöke üzbegisztáni látogatása során tárgyalásokat folytat az ország közméltóságaival és emléktáblát avat a nagy magyar utazó orientalista, Vámbéry Ármin tiszteletére - szerepel Szilágyi Zoltán sajtófőnök közleményében.

Kapcsolódó elemek