Ez nem egyszerű hitelrontás, ez bűncselekmény
Feljelentést egyelőre nem tesznek, a rendőrségi vizsgálat eredményére és arra várnak, szigorúan megbüntetik a bizonyítékhamisítókat - mondta a Fidesz szóvivője a videofelvétel-botrányról.
Dátum: 2013-10-22 10:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196924
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:35:13.323021, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az biztos, hogy harmadik választás már nem lesz Baján, mert a felvétel a második voksolás után készült, így a végeredményt nem befolyásolhatta, olyan választási csalásról pedig, ami az ismétlést indokolná, nem tudni.
De a lényeg nem is ez – tette hozzá a fideszes politikus – hanem az, hogy a hatalomért, egy választási győzelemért nem lehet a politikai közéletet így mérgezni, így szétverni, ilyen mélységbe lehúzni.
Az ilyen helyzetekben az MSZP erre nem igazán képes
Az MSZP-nek most kötelessége mihamarabb, még a rendőrségi vizsgálat eredménye előtt, tisztáznia magát, és, okulva az esetből, változtatni a kampányhoz való hozzáállásukon – hívta fel a figyelmet Selmeczi, akinek ugyanakkor az a tapasztalata, hogy ilyen helyzetekben az MSZP erre nem igazán képes.
A szóvivő azt sem zárta ki, hogy esetleg az MSZP elleni provokációról lehet szó, de ha így is van, ezt is a baloldalon kell tisztázni. A Fidesz egyelőre nem tesz feljelentést, a rendőrségi vizsgálat eredményére és arra vár, szigorúan megbüntetik majd a bizonyítékhamisítókat.
Ez nem egyszerű hitelrontás, a kampányban megszokott „karaktergyilkosság”, ez bűncselekmény, ahol meg kell találni a felelősöket és levonni a következtetéseket – hangsúlyozta a Fidesz szóvivője.