"Mindenképpen megéri Start-számlát nyitni"
A Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára szerint mindenképpen megéri Start-számlát nyitni azoknak a szülőknek is, akik korábban erről megfeledkeztek.
Dátum: 2013-10-22 12:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196930
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:35:15.719681, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Gábor a fiatalok életkezdési támogatásáról szóló törvény módosításának keddi parlamenti vitájában elmondta: az előterjesztés lényege, hogy a Start-számlát, amelyre átvezetik a 42 500 forintos állami támogatást a kincstári letéti számláról, automatikusan összekapcsolják egy új, 19 éves futamidejű államkötvénnyel, ez a babakötvény.
Az államtitkár azt mondta, az új konstrukció jutalmazza azon szülők fáradozásait, akik az állami támogatáson felül aktívan gondoskodnak a gyermekük jövőjéről. Hozam tekintetében megkülönböztetik a letéti számlákat azoktól a Start-számláktól, amelyeket a gyermekükről gondoskodó szülők nyitnak és rávezettetik ezt a támogatást, esetleges további befizetéseikkel együtt - tette hozzá, megjegyezve, hogy a kincstári letéti számlák a javaslat szerint a mindenkori inflációval megegyező mértékben, míg a Start-számlák az inflációt meghaladóan kamatoznak.