Növelik az autópályákon a közlekedés biztonságát
Az Új Széchenyi Tervben 55 milliárd forint áll rendelkezésre a személyi sérüléses balesetek megelőzését szolgáló fejlesztésekre, ebből 13,5 milliárd forintnyi beruházás a jövő év végére befejeződik a gyorsforgalmi úthálózaton - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára a projektindító rendezvényen kedden Budapesten.
Dátum: 2013-10-22 12:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196932
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:35:16.490567, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A projekt része az M3 autópálya fővárosi bevezetőjén a mintegy 25 kilométer hosszú beton terelőfal és a szemből jövő autók fénye elleni védelem kiépítése - tette hozzá az államtitkár.
Krivi Béla, a projektet irányító Oviber Kft. főmérnöke elmondta, hogy az M5 és az M0 autópályák találkozásánál korrigálják a csatlakozás nyomvonalát és kivilágítják a csomópontot.
Börzsei Tibor, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: az autópályák mentén megerősítik, illetve ahol szükséges, megmagasítják a vadvédelmi kerítést. Felszerelnek 29 darab változtatható jelzésű táblát, 30 kamerát és 3 meteorológiai állomást is.
A projekt uniós támogatása 85 százalék, a nemzeti finanszírozás 15 százalékos.