Szükségünk van a művészet jótéteményeire
Szükség van a művészet jótéteményeire, a kiváló művészekre és a magyar önkifejezés minden formájára, mert a művészet erőforrás - hangsúlyozta Orbán Viktor a felújított Zeneakadémiát megnyitó gálaműsoron kedden, Liszt Ferenc születésnapján. A miniszterelnök szavai szerint a zene lehet a legalkalmasabb arra, hogy másoknak is visszaadja a magyarok sajátos érzésvilágát.
Dátum: 2013-10-23 08:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196966
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:35:28.310227, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elmúlt években a gazdasági válság ellenére is egyre több erő, figyelem, valamint pénz jutott a kultúrára, és nem lesz kivétel ez alól a következő esztendő sem - mondta beszédében a kormányfő, hozzátéve ugyanakkor, vannak, akik azt gondolják, hogy a válság idején szükségtelen luxus a zene vagy általában a művészet támogatása. Szerinte azonban éppen fordítva van: a művészet nem pénzügyi tehertétel, inkább erőforrás.
"Éppen akkor lábalhatunk ki a válságból, ha megmutatjuk, hogy az emberi élet még válság idején is több a megélhetésért folytatott puszta küzdelemnél. Ezért ma is, holnap is szükségünk van a művészet jótéteményeire, szükségünk van a kiváló művészeinkre, és szükségünk van a magyar önkifejezés minden formájára" - mondta Orbán Viktor.
Orbán Viktor szavai szerint a felújított Zeneakadémia ismét méltóvá vált alapítója, Liszt Ferenc nevéhez. Ezen az estén nemcsak a magyar zene zsenijének születésnapját, hanem a Zeneakadémiának, a magyar és az európai zenei élet egyik izgalmas központjának újjászületését is ünnepelhetjük - mondta. Összegzése szerint a Zeneakadémia 13 milliárd forintos beruházása azt példázza, hogy "megértettük és teljesítettük kötelességünket".
A beszédek után ünnepi hangversenyt tartanak a Zeneakadémián, amely 26 hónapos rekonstrukciós munka után újult meg. A projekt teljes, 13,2 milliárd forintos költségéből 11,8 milliárd forintot fedezett európai uniós támogatás.