Változnak a szemétdíj-számlák is
Külön rendeletben állapítja majd meg a szakminiszter a hulladékgazdálkodási közszolgáltatók által alkalmazható számlaképet az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottsága által benyújtott módosító javaslat szerint.
Dátum: 2013-10-23 10:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196968
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:35:29.073421, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A számlaképről szóló rendelet megalkotását a felhasználó és a közszolgáltató közötti elszámolás egységesítése, átláthatóságának, valamint a fogyasztók megfelelő tájékoztatásának biztosítása indokolja, amely a közszolgáltatási ágazatokban megvalósuló szabályozás mintájára történik - áll a parlament honlapján olvasható bizottsági javaslat indoklásában. A módosítás közvetlenül kapcsolódik a rezsicsökkentésre vonatkozó jogalkotási folyamathoz.
Az áram- és gázszolgáltatók számlaképére már február óta egységes szabályozás vonatkozik. A fejlesztési miniszter által jegyzett rendelet szerint színes háttérrel kiemelve kell feltüntetni az elszámolási időszakot, a fizetendő összeget és annak befizetési határidejét. Meg kell jeleníteni a számlán azt is, hogy mennyi a fogyasztó megtakarítása az adott számlában elszámolt időszakban és 2013. január 1-jétől összesen. Hibás számlakép miatt az elmúlt hónapokban több közműszolgáltatóra szabott ki egyenként több milliós bírságot a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, amely az idén fokozottan ellenőrzi a rezsicsökkentéssel kapcsolatos szabályok betartását.