Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Polgári város színházát nem támogatja a kormány

A kormányzat harmadik alkalommal is elutasította Debrecen színházfelújítási pályázatának támogatását - jelentette be Turi Gábor, a cívis város kultúráért felelős alpolgármestere a teátrum 138. évadját megnyitó társulati ülésen, csütörtökön. Debrecen fideszes alpolgármestere szerint politikai diszkrimináció érte a várost azzal, hogy immár harmadik alkalommal - ezúttal formai hibákra hivatkozva - utasították el a több milliárdos felújítási tervet.


Dátum: 2003-08-21 17:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13859
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:08.171044, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondta azt is, hogy eddig 10 százalék önrészesedés kellett az ilyen jellegű fejlesztésekhez, jövőre azonban már EU-tagként 25 százalék saját részre lenne szükség. Turi Gábor szerint a város vezetői így "tanácstalanok a színházi

felújítást illetően".

Az alpolgármester ugyanakkor szólt arról, hogy a Monti ezredes utcában kezdetét vette egy ingatlan átalakítása, hogy abban stúdiószínházat hozzanak létre, pályázati támogatással pedig szeretnék kamaraszínházzá alakítani a Víg mozit. "A stúdiószínház várhatóan az évad végére elkészül" - közölte az alpolgármester.

Csutka István, a színház igazgatója többek között arról szólt, hogy az idén Budapesten, a Nemzeti Színházban fellép a színház opera, balett és prózai tagozata.

Az új évad első előadását szeptember 6-án tartják. A stúdiószínpadon a Géza gyerek című produkciót láthatja a közönség Pinczés István rendezésében.

A Kossuth Lajos utcai nagyszínházban először szeptember 18-án gördül fel a függöny a Mesék az operettről című darab bemutatóján.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek