Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Volt és van értelme a hősiességnek"

Több százan, magánemberek, civil szervezetek és politikai pártok képviselői látogattak el az 1956-os forradalom és szabadságharc 57. évfordulóján a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájában lévő '56-os emlékműhöz szerda délelőtt.


Dátum: 2013-10-23 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196974
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:35:31.311301, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz-frakció nevében Selmeczi Gabriella szóvivő és Iván László, a Fidesz nyugdíjas tagozatának elnöke koszorúzta meg a központi emlékművet, valamint Nagy Imre és az ismeretlen áldozatok sírját.

Selmeczi Gabriella a koszorúzás után újságíróknak azt mondta, fontos, hogy ne csak megemlékezzenek, hanem át is éljék az 1956-ban történteket, és a következő generáció is megismerje a forradalom történéseit. Iván László azt hangsúlyozta, azt szeretnék tolmácsolni a jövő nemzedékének, hogy volt és van értelme a hősiességnek, hősi halálnak.

Kapcsolódó elemek