Október 23-án az egész szabad világ kalapot emel

A magyar szabadságharcosok felfedték a világ előtt, hogy a kommunizmus ki- és megjavíthatatlan, mert semmibe veszi az egyént, annak szabadságát, és semmilyen erőszaktól nem riad vissza vele szemben - mondta Orbán Viktor szerdán a Hősök terén. Képgalériánk megtekinthető itt.

Dátum: 2013-10-23 17:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196980
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:35:33.579320, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Orbán Viktor beszédét az országhatáron belül és kívül élő magyarok, Európa és a világ szabadságszerető polgárainak köszöntésével kezdte, „akik szemében 56 éppoly dicsőséges, mint amilyennek mi, magyarok látjuk”. Október 23-án az egész szabad világ kalapot emel, és meghajtja fejét Magyarország és a magyarok előtt – emelte ki, hozzátéve: „helyes és illő, hogy a szabad világ saját hőseiként gondol az 56-os szabadságharcosokra”. Ezek a pesti srácok és lányok nyílt harcot indítottak a megszállók és a magukkal hozott kommunista rendszer ellen, amely akkoriban félelemben tartotta az egész szabad világot – mutatott rá a kormányfő.

Kifejtette: a magyar szabadságharcosok felfedték a világ előtt, hogy a kommunizmus ki- és megjavíthatatlan, mert semmibe veszi az egyént, annak szabadságát, és semmilyen erőszaktól nem riad vissza vele szemben. „Nem csak az Isten, de annak teremtményét, a szabad akaratú embert is tagadja, s ha tér nyílik előtte, rabigába hajtja vagy megsemmisíti” – hangsúlyozta.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy a világra szabadult apokalipszis erői a nemzeti szocializmus után a nemzetközi szocializmus képében is megérkeztek Magyarországra, hogy három küzdelmes év után „bekebelezzék és felemésszék a magyar világ függetlenségét és szabadságát, az azt védelmező erőkkel együtt”.

„1956 őszén hirtelen kitavaszodott, egy évtized sűrűsödött össze egyetlen verőfényes nappá. Az évekig tartó szenvedés és megalázkodás után a szabadságvágy és lelkesedés a fojtást lelökte, kitört és hatalmas sugárban indult az ég felé, hogy leverje a vörös csillagokat” – fogalmazott Orbán Viktor. „A porba hullott kommunista gépezet megrengette a földet és az egész szovjet birodalom lába alatt megmozdult a föld” – fűzte hozzá.

Magyarországon 56-ban nem lehetett tovább tűrni, mert nem volt mire várni – jegyezte meg a miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy mindenki tudta, és aki nem, az is érezte, nincs tovább. Ha folytatódik a szovjet világ, semmi nem marad a magyar életből, ami a miénk. Semmi, ami nagyszerű és felemelő, amit ezer év alatt építettünk fel, s ami többé, fontosabbá teszi az életünket, mint a puszta létfenntartásért folytatott küzdelem – húzta alá. „Tenni kellett hát valamit” – szögezte le.

„Sursum corda. Felemeltük hát szívünket és fellázadtunk, fegyvert fogtunk és szabadságharcot indítottunk, ahogy egy büszke, nagyra hivatott, és rongyaiban is nagyszerű néphez illik” – emelte ki Orbán Viktor. Megfogalmazása szerint: csontjainkban, zsigereinkben éreztük, hogy a haza sorsa forog kockán, ezért nem számított a túlerő.

A miniszterelnök úgy fogalmazott, akik ’56 őszén szembeszálltak a szovjet hadsereggel, pontosan tudták, az életüket teszik kockára. Mindannyian inkább élni szeretünk a szabadságban, semmint meghalni érte. Ők is reménykedtek: ha kitartanak, a világ sem maradhat tétlen, akkor nyugaton is megmozdulnak, s ahogy ígérték, jönnek. Reménykedtek, ahogy a harcosok reménykednek abban, hogy nemcsak győznek, de túl is élik a harcot és meg is élik a győzelem napjait – mondta Orbán Viktor, hozzátéve, aki fegyvert fog, a halállal is számot vet. Tudja, hogy bármelyik pillanatban szembe jöhet vele az utcán, de azt is tudja, ha nem is éli túl, a tettének akkor is volt hozadéka. Tudja, még az ember halálának is lehet magasabb rendű értelme – jegyezte meg az előző gondolathoz kapcsolódóan a kormányfő.

Micsoda erő dobogtatja annak a szívét, akiben megszületik a döntés: akár a halál kockázatát vállalva, de kiáll a hazáért, a függetlenségért és a szabadságért. Szépek, bátrak és oly fiatalok voltak, mégis odaadták az életüket a mi szabadságunkért. Az a sok fiatal akit meggyilkoltak, bebörtönöztek, menekülésre kényszerítettek, értünk és talán helyettünk haltak meg, kerültek börtönbe, kényszerültek emigrációba. Helyettünk, aki szerencsésebbek voltunk, vagy csak később születtünk – méltatta az ötvenhatos hősöket Orbán Viktor. A miniszterelnök megfogalmazása szerint ’56 hősei „lemondtak a világról a világért, lemondtak az emberekről az emberekért, az életről az életért”.

Tudjuk, hogy a kommunizmus hideg valósága felőrli az emberi méltóságot. Üresség, megcsappant életerő, önfeladás és kisszerűség marad utána. Ezzel szemben mi itt Magyarországon azt köszönhetjük a hőseinknek, hogy a magyar történelem legsötétebb korszakában, a szovjet megszállás alatt megőrizhettük a tartásunkat, felemelhettük a fejünket, mert ha titokban is, de volt mire büszkének lenni. Győztek, ha meghaltak is, mert elérték, hogy ránk, utódaikra és minden ezután születő magyar gyerekre nem a diktatúra nyomasztó sötétségét, nem az emberi gyengeséget, nem a meghasonlást, hanem a kiállás, a bátorság, a hősiesség és a nagyság dicsőségét hagyták örökül – folytatta Orbán Viktor.

A kormányfő felidézte, mi magyarok a 20. század során „háromszor ráztuk le magunkról a kommunista önkényt.”  Lerúgtuk magunkról a Tanácsköztársaságot 1919-ben, elvágtuk a rabszíjat, 1956-ban és 90-ben megdöntöttük a gulyáskommunizmus uralmát is – jelentette ki Orbán Viktor, aki szerint „a kommunizmust és a Szovjetuniót nem a szabad világ, nem is a vele szemben álló szuperhatalom döntötte meg, hanem azok a függetlenségre és szabadságra vágyó nemzetek, amelyek súlyos évtizedek után, újra kezükbe vették saját sorsukat”.

Azok a magyarok vetettek véget a szocializmus ólmos, nyomasztó és kilátástalan szürkeségének, akik 1956 után itt maradtak. Akik azt gondolták, mégsem futhat el egy egész ország – tette hozzá az előző gondolat kapcsán a miniszterelnök. Maradtak és kibírták. Elszenvedték a megtorlásokat, a megaláztatásokat, a jogtalan hátratételt, a lezárt határokat és a bedeszkázott égboltot. Kihúzták a következő 34 évet, megszültek, megóvtak és felneveltek bennünket, s aztán amikor eljött az idő, velünk, a gyerekeikkel és unokáikkal összekapaszkodva, egy év alatt felőröltük a kommunisták uralmát. Egyetlen év alatt visszaszorítottuk, meglékeltük és az első választáson elsüllyesztettük a kommunistákat – húzta alá Orbán Viktor.

Itt mondtuk ki, hogy a szovjet katonáknak távozniuk kell Magyarországról. Itt mondtuk ki, hogy az állampártot rá kell szorítani, hogy alávesse magát a szabad választásoknak. Itt mutattuk fel a lyukas zászlót, a sebet, amit az idegen megszállás és önkény ejtett a nemzet szívén – utalt a Hősök Terére a miniszterelnök, aki a helyszínre utalva úgy folytatta, „itt egyesítette az ezerarcú tömeg életét egy közös rendszerváltó akaratba az ’56-os szabadságharcosok emléke”.

A magyar hős különös fajta. Mifelénk nem az a hős, aki másokat győz le, inkább az, aki a sorsot – fogalmazott a kormányfő. Hozzátette, mi magyarok március 15-én és október 23-án ünnepelünk, „ekkor ugyan nem nyertük meg a szabadságharcainkat, de bebizonyítottuk, hogy át lehet írni a sors könyvét.” A sors könyvében az volt megírva, hogy sem a Habsburg, sem a szovjet birodalom ellen nincs mit tenni, s ha ebbe az akkoriak belenyugszanak, be is teljesedett volna rajtunk a végzet és elnyeltek volna bennünket. Mi magyarok azonban nem hisszük, hogy lenne végzet, ami utolér, bármit teszünk is, de tudjuk, hogy van végzet, amely akkor ér utol bennünket, ha nem teszünk semmit – mondta Orbán Viktor, hozzáfűzve, „mi magyarok úgy hisszük, a sors könyvét a hitünk, a bátorságunk a szeretetünk és az összefogásunk erejével, s ha úgy adódik a vérünkkel, saját magunknak kell írnunk.”