Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"1956 minden magyar számára közös vonatkozási pont"

Hidvéghi Balázs országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke, a csíkszeredai önkormányzat és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa közös szervezésében megrendezett ünnepségen vett részt. Beszédében kifejtette, hogy a forradalom örökségét vállalnunk kell, és tovább vinni azt a hitet és erőt, amely az ő küzdelmüket jellemezte - tájékoztat közleményében a Fidesz Sajtóiroda.


Dátum: 2013-10-23 17:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196988
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:35:36.138688, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint írják, a képviselő kiemelte annak a páratlan összefogásnak a jelentőségét is, amit akkor a magyar nemzet tanúsított: ,,1956 minden magyar számára, bárhol is éljen a világban, olyan közös élmény és vonatkozási pont, amely megmutatja nekünk a nemzet legszebb, legtisztább arcát." - idézi Hídvéghi Balázst a Fidesz Sajtóiroda.

Közlésük szerint a képviselő utalt arra is, hogy a jövő évi választások során a mai magyarságnak is lehetősége nyílik arra, hogy hasonló összefogásról tegyen tanúbizonyságot.

Kapcsolódó elemek