"1956. október 23. egyedülállót adott a nemzetnek "
A szabadság csodájáról, 1956 forradalmának jelentőségéről beszélt szerdán Martonyi János Kassán Magyarország főkonzulátusának rendezvényén.
Dátum: 2013-10-24 08:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196994
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:35:38.305338, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A külügyminiszter hangsúlyozta: a szabadság csodáját az érti igazán, aki a zsarnokság élményét is átélte, érezte a félelmet, a gyűlöletet, megélte a kötelező tapsot és a hazugságot.
Úgy fogalmazott: 1956. október 23. egyedülállót adott a nemzetnek és az emberiségnek. Az akkor élők, a forradalom résztvevői visszaadták a nemzet becsületét, tekintélyét az egész világ előtt. Széchenyi István szavait idézve azt mondta: "hibáink sokak, de erényeink többek".
1956-ban a nemzet egyesült a szabadság eszméjében, az ami történt 57 évvel ezelőtt, kitörölhetetlen része lett nem csak a nemzetnek, hanem Európa és a világ történelmének is. 1956 magyarországi forradalma nélkül a világ más lenne, az akkor történtek lendületet adtak az európai egységnek és példát, tanulságot az egész világnak.
- hangoztatta Martonyi János A kassai Művészetek Házában megtartott ünnepségen.
Bár Közép-Kelet Európa szabadságharcai elbuktak, de az 1990-es évek fordulóján bebizonyosodott, hogy sikerülhet, amit a nép akar - hangsúlyozta a külügyminiszter.
A rendezvényen részt vett Rudolf Schuster, Szlovákia volt köztársasági elnöke, Richard Rasi, Kassa főpolgármestere és Zdenkó Trebula, Kassa megye önkormányzatának elnöke is.