Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Folytatja munkáját a Közlekedőkért munkacsoport

A nagy érdeklődésre tekintettel a KRESZ-módosítással foglalkozó munkacsoport folytatja munkáját Közlekedőkért néven – jelentette be Bíró Márk, Kovács Kázmér közlekedési szakjogásszal és Rácz Tamással, az Ésszerűbb Közúti Közlekedésért Egyesület képviselőjével, a vezess.hu szerkesztőjével tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2013-10-24 13:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197017
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:35:46.550889, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bíró Márk beszámolt a munkacsoport által elért eddigi eredményekről is. Be lett tiltva a lézerblokkoló, de engedélyezve lett a radardetektor, és nem büntethet az egészségügyi csomagért a rendőr csak akkor, ha szükség lett volna rá, de nem volt. A sárga lámpán való áthajtást nem büntetik addig, amíg nem jelzik azt megfelelően előre, valamint drasztikusan csökkentek a bírságok is – sorolta a munkacsoport vezetője.

Bíró Márk aláhúzta, a munkacsoportnak továbbra is tagjai a szakminisztérium delegáltjai. A külsős érdekképviseletek közvetlen kapcsolatba kerülhetnek a tövényhozókkal, törvényalkalmazókkal, gyorsabb információáramlást tesz lehetővé a munkacsoport – tette hozzá. Bejelentette azt is, hogy két héten belül ismét ülésezik a munkacsoport.

Kapcsolódó elemek