Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Blair kormányfőt is meghallgatják

Tony Blair brit kormányfőt és Geoff Hoon védelmi minisztert is meghallgatja jövő héten a David Kelly fegyverszakértő ügyében vizsgálatot folytató bizottság. Ezt a Brian Hutton vezette bizottság közölte csütörtökön. Blair kormányfő jövő csütörtökön, védelmi minisztere pedig szerdán áll a bizottság elé.


Dátum: 2003-08-21 19:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13863
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:09.370128, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A brit kormány alkalmazásában álló fegyverszakértő július 17-én, két nappal azután lett öngyilkos, hogy megjelent az iraki hírszerzési üggyel foglalkozó parlamenti különbizottság nyilvános ülésén. A bizottság előtt azért kellett megjelennie, mert őt nevezték meg, mint a hírszerzési dokumentumok eltúlzásáról májusban elhangzott BBC-riport lehetséges forrását. Az eddigi tanúvallomások szerint Kellyre nevének nyilvánosságra hozatala után komoly nyomás nehezedett. A hírszerzési adatok alapján készült kormányzati dossziét az iraki háború megindítása előtt hozták nyilvánosságra Londonban, hogy a közvélemény előtt igazolják a brit szerepvállalás jogosságát az Irak elleni katonai beavatkozásban.

Lord Hutton az ügyben eddig nyolc személyt hallgatott meg, közöttük a kormány és a védelmi tárca több magas rangú vezetőjét.

David Broucher, aki a genfi leszerelési értekezleten Nagy-Britanniát képviseli, közölte a bizottsággal, hogy David Kelly február végén bizalmasan azt mondta neki: ha Irakban háború lesz, "őt valószínűleg holtan találják az erdőben" - idézte a brit diplomata szavait az AFP francia hírügynökség.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek