Költségvetés: lehetőség nyílik az optimistább tervezésre
A családi adókedvezmény kiterjesztésének, a pedagógus béremelésnek, valamint a rezsicsökkentésnek köszönhetően 1,9 százalékkal nő majd a háztartások fogyasztása 2014-ben, így a belső kereslet nagyobb mértékben tud hozzájárulni a gazdasági növekedéshez - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón, miután a parlament megkezdte a jövő évi költségvetés általános vitáját.
Dátum: 2013-10-24 15:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197023
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:35:48.617628, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A devizahitelesek problémájának megoldásáról Varga Mihály elmondta: mivel az eddigi visszajelzések alapján a bankok nem használták ki az időt a devizahitel-szerződések kedvezőbbé tételére, a nemzetgazdasági tárca kidolgozza javaslatait; a kérdéssel jövő héten érdemben foglalkozik a kormány, és az NGM időben széthúzott megoldásra tesz majd javaslatot, amely figyelembe veszi az ország reális teherviselő képességét is. Varga Mihály elmondta: folyamatosan egyeztetnek a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) is a megoldásról. A miniszter az árfolyamszintet firtató kérdésre megerősítette: a forinthitelesek nem kerülhetnek kedvezőtlenebb helyzetbe, mintha devizában adósodtak volna el.
Arra a kérdésre, hogy szóba kerülhet-e egy, a korábbi árfolyamgáthoz hasonló megoldás, a miniszter hangsúlyozta: "részben azokból a megoldásokból is ki tudunk indulni, amelyek az elmúlt két, két és fél évben felmerültek". Varga Mihály elmondta: hibának tartaná, ha minden olyan ötletet "kidobnánk az ablakon", amely az utóbbi időszakban több tízezer devizahitelesnek tudott segíteni.
Az üzemanyagárakat illető kérdésre Varga Mihály elmondta: a kormány nem csökkenti a jövedéki adó szintjét jövőre. Hozzátette: a rezsicsökkentéssel a kormány egyértelművé kívánta tenni, hogy a háztartásokon kíván segíteni, és figyelembe véve a GDP-arányos 3 százalékos hiánykorlátot, a kabinetnek ennyire van lehetősége.
Varga Mihály azt is bejelentette, hogy az ingyenes készpénzfelvételt lehetővé tevő megoldáson dolgozik a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Fidesz-frakció. Közölte: úgy látja, olyan megoldást tudnak találni a készpénzfelvétel ingyenességére, amely valóban tehermentesíti az ügyfeleket a készpénzfelvétel költségeitől, és megakadályozza, hogy a bankok ezeket a díjakat más módon terheljék rájuk. A nemzetgazdasági miniszter a luxusadóról és a húsáfa csökkentéséről kifejtette: "a szakmai munkák a kormánydöntésig terjedtek, de van még néhány olyan kérdés, amelyet a kormánynak vizsgálnia kell a parlamenti vita megkezdése után is".
A kormány vizsgálja a luxusadót és a húsáfát is, de múlt héten úgy döntött, ezzel kapcsolatban nem kerül módosítás a törvényjavaslatba. A nemzetgazdasági miniszter ugyanakkor hozzáfűzte, hogy a parlament a későbbiekben kezdeményezhet változtatásokat. "Még nem láttam olyan törvényjavaslatot, amelyet egy az egyben, pláne ha adóról van szó, fogadott volna el a parlament" - fogalmazott Varga Mihály. Kérésre szólt arról is, hogy van négy-öt olyan adózási kérdés - ezek közé tartozik a bankkártyás fizetés illetékmentessége is - amelyekről a kormány már tárgyalt, de nem döntött, ezeket a következő kormányülésen zárja le.