Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rogán: Bajnainak 2006 őszén kellett volna tiltakoznia

Válasz Bajnai Gordonnak


Dátum: 2013-10-24 15:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197025
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:35:49.284374, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tElnök Úr!', 'Sajnos, Ön már részese volt annak, amikor egyszer egy kormány az emberek közé lövetett. 2006-ban Gyurcsány Ferenc kormányának kormánybiztosa volt, amikor a rendőrség parancsra az akkori ellenzék ünnepi rendezvényéről távozó emberekre gumilövedékekkel tüzet nyitott. Őszintén sajnáljuk, hogy Ön akkor nem tiltakozott, nem írt nyílt levelet, nem mondott le a kormányban betöltött pozíciójáról! Pedig megtehette volna.', 'Sok kárvallottja, elszenvedője volt az akkori eseményeknek, de talán egyikünk sem gondolta volna, hogy még ma is lesznek áldozatai 2006. október 23-ának. Szomorúan hallottuk, hogy a rendőri támadás egyik sérültje, akinek kilőtték a szemét, néhány nappal ezelőtt öngyilkos lett. Szerintünk ilyenkor Önnek nem politikai támadást kell intéznie az ellenfél felé, hanem inkább részvétet kellene nyilvánítania, és önvizsgálatot tartania arról, vajon jól tette-e, hogy akkor nem mondott le pozíciójáról.', 'Tisztelettel:

Rogán Antal']

Kapcsolódó elemek