Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Selmeczi: A jövő évi büdzsé ösztönzi a foglalkoztatást

A 2014-es költségvetés erénye, hogy biztosítja jövőre mind az ország, mind pedig a családok erősödését – fogalmazott Selmeczi Gabriella, csütörtökön.


Dátum: 2013-10-24 15:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197027
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:35:50.021021, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Selmeczi Gabriella sajtótájékoztatója

A jövő évi büdzsé a Fidesz szóvivője szerint a rezsicsökkentés költségvetése. A 2014-es lesz az első olyan év, amikor teljes egészében fog érvényesülni a rezsicsökkentés hatása – indokolta állítását a Fidesz szóvivője. Felhívta a figyelmet, hogy a gáz, az áram és a távhő ára 20 százalékkal lesz alacsonyabb a 2012. évinél, míg a víz-, csatorna és hulladékszállítási díj, valamint a palackos gáz, a szennyvízszippantás és kéményseprés díja 10 százalékkal csökkent.

['\n\t\t\n\t\tSelmeczi Gabriella egyúttal közölte, hogy a rezsicsökkentés védelmében elfogadott politikai nyilatkozat a Magyar Közlönyben megjelent.\xa0A Fidesz szóvivője tájékoztatott, hogy jövőre mintegy 260 ezer család jövedelme nő. Ennek kapcsán bejelentette, hogy a kormany.hu-n található kalkulátor segítségével mindenki leellenőrizheti, hogy mennyivel fog a jövedelme gyarapodni a következő évben.', 'Selmeczi Gabriella szólt arról is, hogy a jövő évi büdzsé ösztönzi a foglalkoztatást. Kifejtette: novemberben indul - és folytatódik 2014-ben is - az 55 év feletti nők alkalmazását támogató program, folytatódik a téli közfoglalkoztatás, illetve továbbra is támogatják a kisgyermekes anyák, a pályakezdők, a nyugdíj előtt állók és a szakképesítéssel nem rendelkezők foglalkoztatását.', 'Tartjuk a menetirányt', 'Az országot stabil, kiszámítható pályára állítottuk, és jövőre is azon tartjuk – szögezte le. Közlése szerint tartós gazdasági növekedéssel, az infláció csökkenésével, a bérek és nyugdíjak reálértékének növekedésével számolnak. Hozzátette: folytatják a pedagógus béremelést is.

\n']

['\n\t\t\n\t\t„Választás ide vagy oda, jövőre is ragaszkodunk a fegyelmezett gazdálkodáshoz” – hangsúlyozta a szóvivő. Egyúttal felhívta a figyelmet, hogy 2014 a negyedik olyan év lesz, amikor 3 százalék alatt alakul a költségvetési hiány. „Nincs felelőtlenség, nincs pazarlás, nincs túlköltekezés” – jegyezte meg.', 'Ennek alátámasztására Selmeczi Gabriella idézte az unió statisztikai hivatalának, az Eurostat jelentését, mely szerint tavaly Magyarország a második legnagyobb államadósság-csökkentésre volt képes az unió 28 tagállamából. Hazánkat csak Görögország előzte meg, pusztán azért, mert államadósságuk egy jelentős részét elengedték a hitelezők. A költségvetési hiány terén pedig a 8. legjobb helyet értük el az uniós tagországok közül kétszázalékos éves hiányszámunkkal – mondta.

\n']

['\n„A munkát terhelő adócsökkentéssel és a rezsicsökkentéssel fogunk segíteni”', 'Kissé hamis és elég álszent a szocialisták igyekezete ennek a javaslatnak az elfogadtatására, hiszen az ő kormányzásuk idején erre nem volt semmilyen szándék – reagált a Fidesz szóvivője a szocialisták üzemanyagár-csökkentésre tett javaslatára. Kifejtette: gyanújuk szerint az MSZP „fene nagy igyekezete” csak arra szolgál, hogy eltereljék a figyelmet Mesterházy október 23-i szerepléséről. Ugyanakkor megerősítette: nem számolnak jövedéki adó változással, „a munkát terhelő adócsökkentéssel és a rezsicsökkentéssel fogunk segíteni”.

\n']

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3059, 'source_type': 'media', 'source_id': 11620, 'target_type': 'article', 'target_id': 131624, 'relation_type': 'describes'}