Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rumsfeld és Abizaid sajtóértekezlete

Az Egyesült Államok a legutóbbi bagdadi terrortámadások ellenére sem növeli katonáinak létszámát Irakban - jelentette ki csütörtökön Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter. A Pentagonban tartott sajtókonferencián Rumsfeld szavait megerősítette John Abizaid tábornok, az iraki békefenntartásért felelős amerikai középső parancsnokság vezetője is. Mindketten elismerték ugyanakkor, hogy a koalíciós erőknek egyre nagyobb terrorista fenyegetéssel kell szembenézniük, s az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetet, valamint a vele kapcsolatban álló szélsőséges iszlám csoportokat tették elsősorban felelőssé a történtekért.


Dátum: 2003-08-21 20:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13865
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:09.977498, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Utaltak azonban arra is, hogy továbbra sem lebecsülhető az az ellenállás, amelyet a megbuktatott rezsim hívei fejtenek ki.

Rumsfeld hangsúlyozta, hogy nincs szükség az amerikai katonák létszámának növelésére, mindamellett Abizaid tábornokkal együtt szükségesnek nevezte, hogy minél előbb és a lehető leghatékonyabban vonják be a békefenntartást, illetve a biztonság megszilárdítását, a rend fenntartását célzó erőfeszítésekbe az iraki hadsereget, illetve rendőrséget.

A védelmi miniszter utalt Powell külügyminiszter néhány órával korábban az ENSZ-ben elhangzott kijelentésére, s nem zárta ki, hogy a békefenntartásban az eddigieken kívül más országok is részt vesznek majd. Ennek lehetséges formáival kapcsolatban azonban nem bocsátkozott részletekbe.

Rumsfeld rendkívül jelentősnek nevezte, hogy az amerikai erők elfogták Ali Haszan al-Madzsíd tábornokot, akit Vegyi Ali néven ismernek, de a foglyul ejtés körülményeit sem ő, sem Abizaid nem ismertette. A védelmi miniszter hangoztatta, hogy az amerikai erők továbbra is nagy erőfeszítéseket tesznek a megbuktatott diktátor, Szaddám Huszein kézre kerítésére, de kerülte azokat a korábbi, gyakran használt kijelentéseket, amelyek szerint az iraki rezsim volt vezetőjének elfogása napok vagy órák kérdése lenne.

A védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok fokozni kívánja a terrorizmus elleni harcot. Abizaiddal együtt utaltak arra, hogy az erősödő fenyegetés nyomán Irakban az eddigi taktika némi megváltoztatására van szükség, ezt azonban egyikük sem részletezte.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek