"Ez a jogszabály a pénzügyi rezsicsökkentés első lépése"
A törvény, amit a mai napon benyújtunk, minden tizenhatodik életévét betöltő magyar állampolgár számára garantálja azt a jogot, hogy havonta két alkalommal, összesen 150 ezer forint erejéig ingyenesen vegyen fel készpénzt a folyószámlájáról, bármely pénzkiadó automatánál - jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pénteki sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2013-10-25 15:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197071
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:36:05.150845, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rogán Antal az előző gondolattal összefüggésben arról beszélt, a jogszabály érvényes lesz minden ATM-re, a folyószámlát vezető banktól függetlenül. Elmondta, mindazok, akik nem rendelkeznek bankkártyával, de van folyószámlájuk, ezt a jogot 2014 végéig a számlavezető bankfióknál gyakorolhatják. Azt gondoljuk, ez elegendő idő ahhoz, hogy aki ezzel a joggal élni kíván, át tudjon térni a bankkártya használatára – jegyezte meg a Fidesz frakcióvezetője.
Arról is informált, mindenki csak egy bankszámla esetén élhet ezzel a joggal és ezt a bankszámlát 2014. január 20-ig írásban be kell jelentenie, meg kell neveznie a számlavezető pénzintézetnél. Rogán Antal hangsúlyozta, a visszaélések elkerülése végett, a bankok számára is bejelentési kötelezettséget és közös adatbázist írnak elő, amit 2014 végéig kell létrehozni.
A Fidesz frakcióvezetője kitért rá, az ingyenes készpénzfelvétel lehetősége 2014. február 1-jétől fog életbe lépni, az Országgyűlés idén, előreláthatólag november 11-én fogadhatja el a törvényt, amelynek kihirdetése november 21-én várható. Így lesz két hónap alkalmazkodási idejük a pénzintézeteknek. Én ezt reálisnak és elegendőnek gondolom a működési feltételek megteremtéséhez – mondta Rogán Antal, aki szólt arról is, hogy a törvényjavaslatot egyeztették a Nemzetgazdasági Minisztériummal (NGM) és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal (KIM), és kikérték több pénzintézet véleményét is.
Olyan törvényjavaslatot nyújtunk be, amely a fogyasztók számára a legkedvezőbb verziót foglalja magában, ezért van az, hogy a jogot minden ATM-nél érvényesíteni lehet, a számlavezető pénzintézettől függetlenül – mutatott rá Rogán Antal, aki a jogszabály-tervezet megalkotását azzal indokolta, hogy 2012 decemberéhez képest több mint 45 százalékkal emelkedtek a banki költségek, miközben az Európai Unió tagállamaiban ez a növekedés nem érte el az egy százalékot.