Adomány a perei gyerekeknek és iskolának
A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat 2,5 millió forint értékű iskolakezdési segélyszállítmányt adott át a 400 lelkes abaúji kisközség általános iskolájának csütörtökön. Az adományt Lévai Anikó adta át a gyerekeknek.
Dátum: 2003-08-21 20:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13869
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:11.190761, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A csak elavult, szegényes iskolai felszerelésekkel rendelkező perei intézmény igazgatójától érkezett a megkeresés a szeretetszolgálathoz, hogy még a tanév kezdése előtt segítsen az intézmény felszereltségének korszerűsítésében - mondta el az MTI-nek Fekete Dániel, a szolgálat szóvivője.
Hozzátette: a csütörtökön átadott segélyszállítmány révén lehetővé válik a régi elhasznált iskolapadok, székek, szekrények, étkezőasztalok lecserélése. A bútorok mellett a szeretetszolgálat nagy értékű könyvadományt is átadott.
A segélyszervezet emellett a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága által lefoglalt, valamint egy cég által adományozott gyermekruhák szétosztásával is támogatja település diákjait.
A karitatív szervezet a következő egy hónapban további könyv- és ruhaadományokkal segíti a Bodrog menti települések diákjait is.
MTI - fidesz.hu