Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

1956-ban a nép végre együtt volt és egyet akart

Az értelmetlen gyilkolás áldozatainak emléke előtt tisztelegve is azért dolgozunk, hogy magyar katona soha többé ne fordítsa fegyverét magyarok ellen - mondta a honvédelmi tárca államtitkára szombaton Mosonmagyaróváron, a helyi határőr-laktanyánál 1956-ban eldördült sortűz 57. évfordulóján tartott megemlékezésen.


Dátum: 2013-10-27 10:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197105
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:36:17.845068, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Vargha Tamás felidézte, hogy 1956-ban "a nép végre együtt volt és egyet akart", és a laktanyához is azért jött a tömeg, hogy távolítsák el az idegen érdekeket kiszolgáló diktatúra jelképeit, s kinyilvánítsák nemzeti együvé tartozásukat. "Szövetségest, harcostársat keresett a zsarnokaival szembeforduló tömeg, ügyük mellé akarták állítani a magyar katonákat" - emlékezett vissza beszédében az államtitkár. Hozzátette: 1848 és a világháborúk óta a nép számára "a közülük való apák és fiúk voltak a honvédek", s ez a fogalom élhetett az emberek tudatában. Annál tragikusabb volt a fordulat, hogy eldördültek a sortüzek - emelte ki. Ma sem tudjuk az áldozatok számát, akik lelkesedésükért az életükkel fizettek, akiket testben, lélekben megnyomorodva évtizedekig némaságra ítéltek, és akik parancsteljesítőként nem békülhettek saját lelkiismeretükkel - említette meg a szónok.

Vargha Tamás szerint a katona parancsot teljesít, de nem mindegy, ki ad, ki adhat gyáva és gyilkos parancsot. "Mert a megcsalt, a rászedett, a becsapott nép haragja irtóztató" - fogalmazott. A szónok felidézte október 23. egyre mámorosabb szabadságvágyát, a követelések kimondásának bátorságát, hozzátéve: már aznap este fegyveres összecsapások törtek ki, és másnap bevonultak a fővárosba a szovjet csapatok, a következő nap az ÁVH lőtte az Országház előtt gyülekezőket, majd a mosonmagyaróvári sortűz következett.

Kapcsolódó elemek