Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

33 milliárd forintos országos útfelújítási program kezdődik

Harminchárom milliárd forintos útfelújítás indul, melynek keretében országszerte több mint 520 kilométeren 287 kritikus állapotú szakaszon javítják majd fő- és mellékutak hibáit - jelentette be vasárnap Leányfalun az infrastruktúráért felelős államtitkár.


Dátum: 2013-10-27 11:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197110
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:36:19.769642, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Völner Pál elmondta, a munkák során a nyomvályúkat és a felületi egyenetlenségeket szüntetik meg. Hozzátette: a teljes körű felújításokat is beleértve - amelyek 89 milliárd forintot tesznek ki - a Magyar Közút Nonprofit Zrt. mint projektgazda mintegy 1200 kilométeren összesen 122 milliárd forintot fordíthat hazai és uniós forrásokból a legrosszabb állapotú, legforgalmasabb szakaszok rendbetételére 2013-2014-ben. A közútfejlesztő a következő héten 252 kilométernyi útszakasz fejújításáról ír alá szerződést, november elején pedig további 270 kilométernyi szakasz kerül sorra. Emlékeztetett: a Magyar Közút ebben évben már 456 kilométernyi utat újított meg az alsóbbrendű utak közül, s az elkövetkező évben ugyanannak a programnak a keretében további 215 kilométer felújítására kerül sor, ami egy 89 milliárd forintos projekt része.

Az államtitkár kifejtette: a mostani 33 milliárd forintos beruházás 40 százaléka a főutakon zajlik, a maradék pedig négy- és ötszámjegyű utakra esik. Országszerte 287 helyen avatkoznak be, ott, ahol legnagyobbak a nyomvályúk, legrosszabbak a felületi egyenetlenségek. A helyszíneket a közútkezelő a megyei útügyi biztosokkal együtt választotta ki, ők hangolták össze az igényeket is. Hozzáfűzte: a források úthálózat-arányosan lettek felosztva országosan. Ez a program is tavasszal zárul, így a két nagy projekt révén országosan 1200 kilométernyi út 122 milliárd forintnyi értékben fog megújulni - tette hozzá.

Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott, útügyi biztos a megyei projekteket bemutatva elmondta: a felújításokra 2,6 milliárd forint jut és közel 40 kilométer út újul meg, egyebek mellett Nagykőrösön, Monoron, Zsámbékon, Vácdukán, Budakeszin. Kiemelte: a kormány egyszerre épít autópályát, de felújít alsóbbrendű utakat is, mert az a hétköznapi közlekedés, a mindennapi életminőség javítását szolgálja.

Nyíri Csaba, Leányfalu független polgármestere a település legkritikusabb útszakaszán tartott sajtótájékoztatón jelezte, hogy a soha nem látott dunai árvíz jelentős károkat okozott az utakban. Elmondta, hogy a község területén mintegy 4 kilométeren történik fejlesztés a 11-es főúton, amelybe a legrosszabb állapotba került 900 méter is beletartozik.

Kapcsolódó elemek