Tényleg oktatófilm
Dátum: 2013-10-28 08:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197123
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:36:24.515291, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csermely Péter: Ezt a videót a baloldal szereplői, úgy, ahogy vannak, a kalapjuk mellé tűzhetik. A Demokratikus Koalíció korábban komoly összeget ajánlott fel egy ilyesfajta videóért cserébe. Aztán, csodák csodájára, megszületett a film. Mint kiderült, a Demokratikus Koalíció egyik tagja volt a producer. Ő azt állítja, hogy az MSZP sporttagozatának alelnöke rendelte meg a művet. Az MSZP sporttagozatának alelnöke ezt tagadja, szerinte ő csak megkapta a filmet, bevitték hozzá. Egy másik szocialista politikus is látta a filmet, ő azt mondja, hogy oly nagy hatással voltak rá a képsorok, hogy azonmód feljelentést tett. Ne dőljünk be ennek a védekezésnek. Az MSZP nem azért tett feljelentést, mert egy szemet szúróan hamis, ráadásul számukra azonosítottan baloldali forrásvidékű videót láttak, hanem választási csalás gyanúja miatt, tehát ők a hamisítványt igaznak akarták látni és láttatni. Mai tudásunk szerint tisztázatlan, hogy milyen úton-módon, de a film eljutott az ellenzéki HVG.hu szerkesztőségébe is, ahol mindennemű vizsgálat nélkül címlapra tették, azt harsogva, hogy a klip egyértelműen bizonyítja: a Fidesz választási csalást követett el.
Aztán mindannyian megbuktak vele. A tényleges szereposztást és a felelősséget majd a nyomozás kiporciózza. Ha nem sikerül, az sem baj, az eddig megismert tények bőségesen elegendőek ahhoz, hogy ezt a kriminális akciót a baloldal ne tudja lemosni magáról.