Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Duna-régióhoz kapcsolódó projekteket foglalják bele az uniós költségvetésbe!

Magyarország azt kérte a Duna Régió Stratégiában (EUDRS) részt vevő országoktól, hogy foglalják bele az Európai Bizottság 2014-2020-as költségvetésébe a Duna-régióhoz kapcsolódó projekteket is - mondta hétfőn az MTI-nek Győri Enikő, a külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára.


Dátum: 2013-10-28 17:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197152
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:36:34.659172, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az államtitkár hétfőn részt vett az EUDRS-ben tevékenykedő országok külügyminisztereinek bukaresti tanácskozásán, ahol ebből az alkalomból az EU érintett regionális fejlesztési miniszterei is összegyűltek. Győri Enikő elmondta, hogy Magyarország belefoglalta már az uniós költségvetésbe ezeket a Duna-projekteket, és arra próbált ösztönözni minden résztvevőt, hogy ők is tegyék meg.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy Magyarország 2011 első felében, a soros EU-elnökség idején arra törekedett, legyen kész a Duna-régióra vonatkozó keret, amit később meg lehet tölteni tartalommal. Ez zajlik azóta is  - mondta, és felidézte, hogy Magyarország az árvízvédelem és a vízminőség területeit koordinálja.

Kifejtette: a júniusi árvízben mindenki megtanulta, hogy fel kell készülni, és meg kell előzni az ilyen katasztrófákat. Hozzátette: Magyarország sikeresen oldotta meg ezt a kihívást, hiszen emberéletben nem esett kár.

Rámutatott: az árvíz a legjobb példa arra, hogy a Duna Régió Stratégia országainak együtt kell működniük, és figyelőrendszert kell létrehozniuk, ami segíti kölcsönös tájékoztatásukat arról, hogy hol, milyen baj történt, és ez hogyan érintheti a szomszédos országokat.

Közölte: már elkészült egy magyar-ukrán Felső Tisza-vidéki árvízvédelmi projekt, ami négy ország polgárainak az életét fogja megkönnyíteni. Hozzátette: minél több ehhez hasonló konkrét lépést kell tenni, hiszen csak így van értelme a Duna-stratégiának.

Az államtitkár elmondta: a fórumon kifejtette, hogy a természeti és az ipari katasztrófák esetében az egyetlen megoldás az összefogás. "Nem lehet egymást veszélyeztetni, nem lehet veszélyes technológiákat használni, a megelőzésre, a felkészültségre, nem pedig a kármentésre  kell koncentrálnunk" - mondta Győri Enikő.

Kapcsolódó elemek