Korszerűsítik Vác közvilágítását
Teljes egészében megújul Vác közvilágítása, miután a Pest megyei város mintegy félmilliárd forintot nyert e célra uniós pályázaton – közölte a település alpolgármestere az MTI-vel.
Dátum: 2013-10-29 08:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197163
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:36:38.469336, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pető Tibor (Fidesz) tájékoztatása szerint az új LED-es közvilágításnak köszönhetően energiatakarékos, a jelenleginél gazdaságosabb rendszer épül ki, javul a köz- és közlekedésbiztonság, erősebb fényű és szebb lesz a város megvilágítása. A közbeszerzési eljárások már megkezdődtek, a projekt befejezése jövő év közepén várható.
A váci önkormányzat bő 80 millió forintnyi, a város költségvetésében elkülönített önrésszel egészíti ki az uniós forrást, így a beruházás csaknem 600 milliós költsége rendelkezésre áll majd - tette hozzá az alpolgármester.