Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hónapról hónapra egyre többen élnek segély helyett munkából

A harmadik negyedévi adatok szerint 24 ezerrel kevesebb a munkanélküliek száma, és 54 ezerrel több a foglalkoztatott, mint tavaly ilyenkor; ez azt jelenti, hogy 40. hónapja pozitív a foglalkoztatási folyamat – fogalmazott Zsigó Róbert keddi sajtótájékoztatóján, megjegyezve: hónapról hónapra egyre többen élnek segély helyett munkából.


Dátum: 2013-10-29 13:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197186
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:36:46.530271, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Zsigó Róbert sajtótájékoztatója

A Fidesz szóvivője reménytelinek nevezte, hogy bővült a fiatalok foglalkoztatása, és csökkent a munkanélküliségük. Elégedettek nem lehetünk addig, amíg egyetlen olyan ember is van, aki szeretne dolgozni, de nem jut munkához, éppen ezért folytatjuk és bővítjük a foglalkoztatást ösztönző programokat – húzta alá. Novembertől az 55 év feletti nők alkalmazását jelentős járulékkedvezmények segítik, nemsokára indul a téli közfoglalkoztatás, és a jövő évi adótörvények is számos könnyítéssel ösztönzik a foglalkoztatás bővülését – sorolta.

Zsigó Róbert a sajtótájékoztatón kitért a parlament által tárgyalt adótörvényekre is. Leszögezte, a Fidesz tartja magát a legfontosabb alapelveihez, mely megkülönbözteti a bukott baloldaltól. A családok, a munkavállalók, illetve a vállalkozók terheit csökkentjük, viszont a bankokkal szembeni, a közös teherviseléssel kapcsolatos elvárások változatlanok maradnak – fűzte hozzá. A politikus elmondta, csökken a kiskeresetű családok adóterhe, valamint további könnyítések segítik a hazai kis-és középvállalkozások foglalkoztatás-bővülését, talpra állását, és versenyképességét. Továbbra is adókedvezmények ösztönzik a munkaadókat a foglalkoztatás bővítésére, folytatódik a munkahelyvédelmi akcióterv, és új foglalkoztatási program is indul – tette hozzá. A Fidesz szóvivője fontos változásnak nevezte, hogy a legalább heti 36 órában munkaviszonnyal rendelkező nyugdíjas egyéni és társas vállalkozások, vállalkozók után megszűnik a fix összegű egészségügyi, szolgáltatási járulékfizetési kötelezettség. A politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy a hátrányos helyzetű térségekben a szabad vállalkozási zónákban működő vállalkozásoknál több munkavállaló után lehet majd adókedvezményt érvényesíteni. Elmondta azt is, hogy a jövő évi adótervek segítik az első otthonszerzést is.

A Fidesz szóvivője reagált Schiffer András nyilatkozatára is, melyben az LMP-s politikus bírálta a Fidesz bizonyítékhamisítási botrány miatti Btk. szigorítását kezdeményező javaslatát. Schiffer Andrásnak nincs igaza, a törvényjavaslat éppen a hiteles tényfeltáró újságírást és az azt komolyan vevő szerkesztőségeket védi – szögezte le Zsigó Róbert. A Fidesz javaslata azt tartalmazza, hogy a bajaihoz hasonló hamis videót minden megfontolás nélkül vagy politikai célból közzétevő szerkesztőségek is vállaljanak felelősséget – fejtette ki. Egy magát komolyan vevő, felelős, az újságírói szakma alapjait betartó szerkesztőségtől elvárható, hogy nem asszisztál hamisítási botrányokhoz, nem csapja be az olvasóit, nézőit, és ellenőrzi a közölni kívánt információkat, mielőtt világgá kürtöli azokat – jegyezte meg Zsigó Róbert.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3013, 'source_type': 'media', 'source_id': 11650, 'target_type': 'article', 'target_id': 131733, 'relation_type': 'describes'}