Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elhelyezték az Ős-Dráva látogatóközpont alapkövét

Elhelyezték a több mint egymilliárd forintból épülő Ős-Dráva Ökoturisztikai Látogatóközpont és Bemutatóhely alapkövét a baranyai Szaporcán szerdán.


Dátum: 2013-10-30 13:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197234
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:37:02.598119, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rácz András, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkára elmondta: a község határában jövő augusztusban megnyíló létesítmény interaktív formában mutatja be a dél-baranyai Ormánság természeti, kultúrtörténeti értékeit és a helyi gazdálkodási hagyományokat.

Tiffán Zsolt (Fidesz) országgyűlési képviselő, az Ős-Dráva Program összehangolásáért felelős kormánybiztos azt hangsúlyozta: a Duna-Dráva Nemzeti Park beruházásaként épülő látogatóközpont az első azon, megvalósítás szakaszába került fejlesztések sorában, melyek célja letörölni az Ormánságot az elmaradott térségek listájáról.

Kapcsolódó elemek