Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A magyar, a lengyel és a litván nemzet együtt akarja építeni Európát

A magyar, a lengyel és a litván nemzet a jövőben is együtt akarja építeni Közép-Európát és Európát - mondta Martonyi János külügyminiszter a Jagelló dinasztiát megalapító II. Ulászló és Hedvig szobrának felavatásán szerdán a budapesti Európa ligetben.


Dátum: 2013-10-30 17:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197258
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:37:10.565192, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tDalia Matulaite litván szobrász alkotását a visegrádi csoport (V4 - Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) és a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) külügyminisztereinek találkozójához kapcsolódóan avatták fel a budai Vár mellett. Az eseményen a tárcavezető kiemelte: a szobor hosszú időre szimbóluma lesz a magyarok, a lengyelek és a litvánok dicsőséges múltja mellett a jövőjének is.

\xa0\xa0\xa0

Ez a házasság egész Európának meghatározó eseménye volt', 'Martonyi János úgy fogalmazott: a közép-európaiakat, a litvánokat, a lengyeleket és a magyarokat sűrűn bírálják, hogy túl gyakran tekintenek vissza a múltba és túl sokat álmodnak az elmúlt idők dicsőségéről. Véleménye szerint ebben a bírálatban van némi igazság, hiszen valóban dicsőséges és nagy múltjuk van e nemzeteknek. De erre alázattal gondolnak, és elsősorban erőforrásként tekintenek rá a jelen és a jövő alakításakor - mutatott rá.

\xa0\xa0\xa0

A külügyminiszter azt mondta, hogy fontos találkozókat tartanak most Magyarországon, ezek célja Közép-Európa jövőjének továbbépítése. Ami a múltban történt, az erőt ad, hogy az elképzeléseiket megvalósítsák - tette hozzá.\xa0Martonyi János emlékeztetett: fontos házasság volt II. Ulászlóé és Hedvigé, talán ez volt Európa történelmének legfontosabb házassága, mivel egy hatalmas és erős ország, amely addig nem tartozott a keresztény közösséghez, ezzel a házassággal európaivá és kereszténnyé lett. Így ez a házasság egész Európának meghatározó eseménye volt - közölte. A\xa0tárcavezető szerint a szoboravatás üzenete a tisztelet és elismerés mellett az is, hogy a magyar, a lengyel és a litván nemzet a jövőben is együtt akarja építeni Közép-Európát és Európát.

\xa0\xa0\xa0

A történelem ugyan a múltról szól, de alapot ad a jövőbe tekintéshez is', 'Linas Linkevicius litván külügyminiszter beszédében hangsúlyozta: a közös múlt nagyon fontos, de még fontosabb, hogy e nemzeteknek a jövőjük is közös. A történelem ugyan a múltról szól, de alapot ad a jövőbe tekintéshez is - fűzte hozzá.\xa0Úgy véli, II. Ulászló és Hedvig házassága történelmi és geopolitikai szempontból is különleges volt, ugyanis több ország sorsát, így Litvániáét is meghatározta. Ez a házasság kaput nyitott a kereszténység, az európai és nyugati értékek előtt, így valóban történelmi esemény volt - vélekedett.

\xa0\xa0\xa0

II. Ulászló 1386 és 1434 között Lengyelország királya volt. Mivel II. Ulászló litván nagyfejedelem is volt, uralkodásával egyesítette a két országot, amely így Kelet-Európa vezető hatalma lett. Feleségével, Hedviggel - aki az Anjou-ház magyar királyi ágából származott - a Jagelló-ház megalapítója volt.\xa0A szobrot Erdő Péter bíboros áldotta meg.']

Kapcsolódó elemek