Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bajnai már megint a jogászok szoknyája mögé bújik

A Fidesz szerint az Együtt-PM szövetséget vezető Bajnai Gordon folyamatosan a jogászok szoknyája mögé bújik.


Dátum: 2013-10-30 17:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197260
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:37:11.391391, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormánypárt sajtóirodája azután juttatott el szerdán közleményt az MTI-hez, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) végzése szerint nem követték el a gyülekezési joggal visszaélés szabálysértését annak a demonstrációnak a szervezői, amelynek során márciusban tüntetők hatoltak be a Fidesz Lendvay utcai épületének udvarára.

A Fidesz szerint valakinek a magántulajdonába erőszakosan betörni nemcsak jogi, hanem erkölcsi kategória is. "Szobrot döntenek, székházba törnek be, erőszakos akciókat szerveznek, a legaljasabb technikákat vetik be, aztán Bajnai Gordon mindig úgy tesz, mintha ő ott se lett volna. Bajnai Gordon élete másról sem szól, mint a felelősség elkerüléséről, ahogy azt a www.gordonelete.hu honlap is remekül bemutatja" - írta a kormánypárt.

Kapcsolódó elemek